Kedves Doktor Úr!
Olvastam A rossz anya és A rossz apa blogokat és a történetleírásokhoz fűzött kommentárok alapján felmerült bennem egy kérdés. Mindkét esetben Ön felhívja az esetleírók figyelmét az apakép és anyakép fontosságára. Ezzel Ön már tett egy lépést és nyújtott egy segítő információt számos, a blogokat a Facebookon olvasó embernek. Mert ugye demográfiai tekintetben sokféle médiafogyasztó van a közösségi portálon és hát ugye nem lehet tudni, hogy ki milyen fejlettségi szinten van. \”Rendszerismeret\” tekintetben. Bizonyára nem lehet mindenkitől elvárni, hogy tisztában legyen az olyan elvont fogalmakkal, mint például, morfogenetikus mező, vagy adaptív radiáció, de van egy modell, amit mindenki megért, ha formálódási szándéka tényleg belső motiváción, elhatározáson alapszik. Ez pedig nem más, mint a Bert Hellinger féle családállítási \”terápia\”. Biztos, hogy Ön is ismeri az ő munkásságát és annak minden korban való felhasználhatóságát. Mert maga a mechanizmus, ami a nemzedékek mögött áll, az ma is ugyanaz. Minden család generációkon átívelő \”tudást\” örökít át. És így van ez akkor is, amikor baj van anyával és apával. Ők sem biztos, hogy tudják, hogy mi a bajuk. Csak annyit éreznek, hogy valami nem stimmel, nem működik, próbálják, de nem megy. Megpróbálják még egyszer, de akkor sem megy és aztán egyre nehezebb. Elfáradnak és jönnek a kényszer megoldások, mint alkohol, erőszak, fenyegetés, zsarolás…stb. Minden olyan megnyilvánulás, amit családon belüli erőszaknak, vagy hozzátartozók közötti erőszaknak hívunk. És ebből ma egyre több lesz és már van is. Gyakorlatilag burjánzik. Csak figyelni kell a magunk példáját, a körülöttünk levő aktivisták munkáját és a témára még nem kellően nyitott jogalkotói réteget és a közbeszédet. Mindennek a kiinduló pontja a család.
Az egyik legjobb szakember a témában – nyilván csak maga Bert Hellinger után – Carla Galli, akit megtalál az ismerőseim között. De talán már ismeri is. Miért nem ajánlja a kérdezőknek ezt a megoldást?
Köszönöm Doktor Úr, hogy fogadta levelemet.
Egy ikres kismama.
Üdvözlettel,
Fodor Anita
Kedves Fodor Anita! Köszönöm, hogy vette a fáradtságot, és leírta gondolatait két bejegyzésem, és az azokra adott kommentek alapján. A rossz szülők hatásairól van szó ezekben a bejegyzésekben. Persze, nem kell ahhoz rossz szülőnek lenni, hogy “kiheverjük” a velük kapcsolatos traumákat. Róheim Géza szerint a kultúra nem más, mint olyan konstrukció, amelyet kínunkban hozunk létre, hogy ellensúlyozzuk mindazt a traumát, amelyet a szüleinkkel kapcsolatban szenvedünk el. Igaza van, a maga által javasoltak egy sajátos válasz-alternatívát kínálnak az olvasók személyes problémáira. Adva van egy hatékony módszer, és e módszer ajánlásával hozzájuttathatjuk a levélírókat ahhoz, hogy adekvát segítségben részesüljenek. Én azonban, tudatosan, nem ezt az utat választottam. Ennek elvi és praktikus okai vannak. A praktikus ok az, hogy nem lenne a továbbiakban szükség egyetlen újabb levélre sem válaszolni, hiszen elég egy levélben leírni, hogy mindenki, akinek családdal összefüggő személyes problémái vannak, válassza a családállítás módszerét. Ezzel meg is szűnne a blogom, és a levélíróknak nem lenne módja újabb levelekben megkeresni az Intimitás útvesztőit. Az elvi ok azonban jelentősebb. Egyetlen módszer sem mindent megváltó csodaszer. Vannak, akiknek használ, és vannak, akiknek nem. Én nem szűkíthetem be a lehetőségek körét egyetlen módszer reklámozásával. Ezért tehát én nem módszerekben, hanem szemléletben gondolkodom a levelezés során. Fontosabbnak tartom, hogy összefüggésekre világítsak rá, szemléleti kapaszkodókat nyújtsak, a levélírók hitét erősítsem abban, hogy a problémák megoldhatók, és motiváljam őket arra, hogy ne hagyják, induljanak el, vegyék a fáradtságot, és merjenek változni, változtatni. Abban azonban teljesen igaza van, hogy mindennek kiindulópontja a család, felmenőink, testvéreink és lemenőink jelentős befolyást gyakorolnak az életünkre, és ennek generális áttekintésére rendkívül nagy szükség van, akár vannak szenvedést okozó problémáink, akár nincsenek. Üdvözli Gerevich József
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: