Egyik előadásában arra buzdította a hallgatóit, hogy gondolkozzanak el azon, van-e jövőképük. Ezt pedig úgy lehet a legkönnyebben megtenni, ha elképzelik, mi lesz velük tíz év múlva. Szavain felbátorodva én végiggondoltam a tízéves jövőmet. Tíz év múlva 50 éves leszek, nem gondolom, hogy sok lenne, de már nem leszek fiatal. Aki már nem fiatal, az még nem öreg, így fogom gondolni. Mindig biztosan éreztem, hogy nőnek lenni csodálatos dolog és ez nem szűnik meg a korral. Ritkán, de látok példát erre, még igazán öreg néniknél is. Szerintem, aki igazán szeret nőnek lenni, az megmaradhat annak, élete végéig. Én így tervezem. Bízom benne, hogy a férjem férfi lesz még mindig, 52 éves lesz ekkor. Igazán jó időszak lehet egy férfi életében ez a kor, hiszen már bizonyított a munkájában, jó esetben elégedett és bölcs, nincs benne irigység a fiatalabbaknak szemben. Ilyennek látom őt tíz év múlva. Olyan nagyon remélem, hogy megtartjuk a szerelmet, szeretném hinni, hogy tudni fogom a módját, hogyan. A közös gyermekünk 13 éves lesz már, hiszem, hogy meg tudom neki tanítani azt a pár dolgot, amit igazán fontosnak tartok. Három ilyen van: az első, hogy legyen bátor és kitartó, ha valóban fontos dologról van szó, sose adja fel. A második: legyen együtt érző és forduljon szeretettel az embertársai felé. A harmadik, hogy mindig a saját belső hangjára hallgasson és biztosan tudja a módját, hogyan hallja azt meg. A többi rajta múlik, az önbizalmat magának kell megszereznie. Szeretném, ha képes lennék arra, hogy hagyjam őt olyannak lenni, amilyen. Sejtem, hogy ez nem lesz mindig könnyű és már előre bocsánatot kérek magamban tőle, ha ez néha nem sikerül majd. A férjem fia már 25 éves lesz. Én igyekezni fogok, hogy szívesen jöjjön hozzánk és úgy érezze mindig, mintha haza jönne. Szép helyen lakunk majd, és újra utazunk, színházba, étterembe járunk, sokat sportolunk. Lehet, hogy egy-két évet külföldön töltünk majd, de ez nem olyan lényeges. Talán végre a főzésben is örömet találok. (Ez nem nagyon valószínű). Lehet, hogy lesz még gyermekünk? A legfontosabb azonban az, hogy továbbra is szeressem az életet olyannak, amilyennek mindig is szerettem, meglássam azt a bizonyos szépséget, ami tovább viszi az embert, az igazán nehéz pillanatokban is. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha értelmes tevékenységet végzek. 50 éves koromban szenvedéllyel fogok csinálni valamit, remélhetőleg azt, amit az utóbbi években tanultam és tanulok most is (pszichológia). Így látom magam tíz év múlva. Mit gondol, reménytelen eset vagyok, vagy lehet velem kezdeni valamit…? Üdvözlettel Zsanett
Kedves Zsanett,
igazán meglepett a levelével. Az utóbbi időben az a meggyőződés kezdett bennem kialakulni, hogy nem érdemes előadást tartani, amolyan „falra hányt borsó”, az emberek meghallgatják, itt-ott még bólogatnak is, aztán gyorsan mindent elfelejtenek. Ha a jövőkép kérdése ennyire megragadt magában, akkor talán még sem reménytelen erről és ehhez hasonló rögeszméimről beszélni. Egy roma ismerősöm hívta fel a figyelmemet mintegy húsz évvel ezelőtt, hogy a roma nyelvben nincs jövő idő. És ebből sok minden következik azokra nézve, akik ezt a nyelvet beszélik. Azóta figyelem tudatosan a körülöttem lévő emberek jövőre irányulását. És azt a megdöbbentő felfedezést tettem, hogy roma, nem roma, kevés embernek van jövőképe, és ez a sajátos űr nem ismer diplomás-nem diplomás határt sem. Meggyőződésemmé vált, hogy jövőkép nélkül nem lehet értelmesen, tartalmasan élni. A jövő perspektívái kiterjesztik a mozgásterünket, kiemelnek minket a szürke hétköznapokból, és lehetőséget adnak is, hogy kézben tartsuk életünket, sőt: egy közösség szószólói, azaz értelmiségiek legyünk. A levelében foglalt jövőkép megmutatja, hogy világos értékek mentén szervezi önmagát. Különösen a gyermekével kapcsolatos kívánságai utalnak erre a tiszta értékrendre: bátor-kitartó, együtt érző és szolidáris, belülről vezérelt. Ezekben az értékekben benne van az, hogy képes legyen gyermeke túllépni önmagán és akár mások érdekeiért is ki merjen állni. Ha sok ilyen gyermek nő fel a fia nemzedékéből, nem kell ezt az országot félteni. Üdvözli Gerevich József
