Kedves Doktor Úr! Hosszú utat jártam be, míg eljutottam Önhöz. Az én életem – negatív értelemben – akkor kezdődött, amikor megszületett a testvérem. Azt hiszem, ettől kezdve kevesebb figyelemben lett részem. Azelőtt sem emlékszem, hogy apámmal valamilyen közös élményünk lett volna, de azután még jobban eltávolodtunk. Apámnak a testvérem lett az első számú gyerek, az, akit mindenhová vitt magával. Harmadikos lehettem. Volt egy szigorú tanárom. Technikát oktatta, Ida néni. Olyan” idegbetegnek” nézett ki. Nem mertem járni az óráira. Megmagyarázhatatlan érzés volt az. Azt hiszem már akkor is indult egyfajta szorongás bennem. Anyukám beszélt a tanárral és elmondta neki, hogy félek tőle. Aztán kedvesebb lett velem. Már akkor mikor olyan kicsi voltam többször is panaszkodtam anyukámnak, hogy nem merek az órákon bent lenni, mert úgy érzem, üvöltenem kell. 10-11 éves lehettem. Azt mondta akkor menjek haza és üvöltsek mikor senki nincs otthon, és akkor megkönnyebbülök. És ez megnyugtatott. Tehát van olyan hely, ahol nyugodtan üvölthetek- gondoltam.
Anyukámmal a kapcsolatom szoros volt, nagyon ragaszkodtam hozzá. De mindig is bántott, hogy olyan gyenge volt, ha apámmal veszekedett mindig sírt, soha nem tudott kiállni maga mellett, és engem sem tudott úgy nevelni, ahogy kellett volna. Neki is pocsék gyerekkora volt, azt tudom. Miután megszülettem ő pszichiátriára került- beszedett egy csomó gyógyszert. Az orvosok azt mondták felborult a hormonháztartása. Azóta is minden két hétben nyugtató injekciókra jár. Szóval egy nagyon gyenge nő, soha nem tudott segíteni az iskolás tananyagomba sem, és soha nem éreztem azt az aggódást és gondviselést, melyet sok gyerek megkap otthon. Ezért is sokszor irigykedtem más társaimra.
Hatodikos lehettem, amikor egyre inkább el kezdtek érdekelni a fiúk. Felfedeztem a szépségem, és hogy több fiú is érdeklődik utánam. Apám pedig egyre szigorúbb volt velem én pedig egyre rosszabbul tanultam. Semmiféle beszélgetés vagy hasonló nem volt közöttünk. Míg a többi osztálytársam tini bulikra elmehettek én sehova. Azt mondta, ha meglát a kapunkon kívül, eltöri a lábam. Azt, hogy nem enged sehova se, főként arra fogta, hogy rossz jegyeimmel ezt érdemeltem ki.
Olykor előfordult, hogy le kellett szállnom a buszról. Szorongtam, megmagyarázhatatlan félelem volt rajtam. Egyszer egy terhes nő kérdezte, hogy hogy segítsen rajtam, miért vagyok ott egyedül, még olyan kicsi vagyok, aranyos volt. Aztán visszaszálltam a következő buszra és mentem tovább.
Egyszer anyukám testvére –nagybátyám elvitt Münchenbe- kapott egy olyan lehetőséget hogy munkatársaival a munkaadója elviszi ingyen őket busszal az Oktober Festre. Mindenki hozhatott magával valakit. Mivel az ő lánya nem tudott menni, engem vitt el. Nagyon rossz volt a buszon, mindig a wc-re jártam úgy éreztem, megfulladok, szorongtam, nagyon féltem, le akartam szállni, de tudtam, hogy nem lehet. Megint az volt bennem, ha nem szállhatok le, ordítok. Nagyon hideg és nagyon ismeretlen rideg érzés volt. Nagyon egyedül éreztem magam. Kb. 12 éves lehettem.
Mikor nem voltak otthon a szüleim, leloptam a szekrény tetejéről apám szexkazettáit, és maszturbáltam rájuk. Jó volt.
14 éves koromban nyári szünet alkalmával veszítettem el a szüzességem. Jó volt szexelni ezzel a fiúval. Nagyon szerelmes voltam. Ő sajnos abszolút nem. 9-dik osztályt elkezdve összeismerkedtem egy két lánnyal. Sokat buliztam velük, lógtam a suliból, és igazából nem nagyon érdekelt, hogy megengedi ezt anyám vagy sem. Kipróbáltam az első füves cigit. Pénzt akartam szerezni. A 9-dik osztályt nagy nehezen befejeztem.
Nem érdekelt sem anyám sem testvérem sem bárki más a családomban. Anyám erősen elkezdett nyugtatókon élni, és nagyon megviselte apám halála, aki egy kútba esett. Azt hiszem, testvéremet is. Ő akkor kezdte az első osztályt. Anyámból nem láttunk mást, csak egy nőt, aki állandóan sír, és képtelen valamit is irányításba venni. Segítséget akart kapni a rokonságtól, hogy valaki vegye át a nevelésem egy kis időre, mert ő nem tud velem bánni. Senki nem vállalt fel. Sőt, miután látták, hogy egyre rosszabb körbe kerülök, inkább csak figyelmeztették a nagymamám, hogy jól zárja be az ajtaját, és be ne engedjen engem, mert drogos lettem, és a fene tudja, milyen alakokat viszek haza. Azt kell, hogy mondjam, semennyire sem voltak segítőkészek. Sokat töltöttem az estéket „barátnőknél”.
Összejöttem egy fiúval. Még nem voltam 15 éves. Egy 25 év körüli srác volt, Lacinak hívták. Járt hozzánk, én is hozzájuk. Jókat szexeltünk. Imádtam őt kielégíteni szájjal. Anyám nem volt a kapcsolat ellen. Ezzel a fiúval történt egy olyan valami, ami a további éveimet erősen megpecsételte. Elmentünk az ő baráti társaságával egy vidéki diszkóba. Indulás előtt mindenki felszívott egy I pornak (ketamin) nevezett port. Én még olyat soha nem éreztem. Nem tudtam felállni, borzasztó rossz volt. Fogalmam sincs, mások miért szívták, vagy szívják ma is. Ráadásul jó nagy adagot kaptam. Laci is velem volt. Ő már többször csinálta. Leértünk a diszkóba. Adott nekem egy egész exstasy tablettát is. Mikor a hatás jött, lerángattam az autóba, amivel mentünk, amiben benne ült még 2 ismerős is. Elkezdtem üvölteni és kiabálni, hogy azonnal vigyenek kórházba, mert meg fogok halni. Az egész életemet láttam leperegni magam előtt. Kb. 1 órán keresztül tartott ez a halálközeli élmény. Ők csak ültek és nyugtattak. Mint mondtam, még 15 éves sem voltam. Borzasztó volt. Reggel hazamentem. Másnap iskolába mentem, a szívem úgy dobogott, visszajött ugyanaz az érzés, ami ott. Utána nem mertem már utcára sem kimozdulni, az iskolát megszakítottam. Valamikor sikerült összeszedni magam, és elmentem egyedül egy gyerek pszichiáterhez. Rivotrilt és hangulatgyógyszert írt fel nekem. Elkezdtem szedni. Sokkal jobban lettem. Elhagytam a gyógyszert.
Összeismerkedtem olyan emberekkel, akik által elkezdtem egy Night klubban dolgozni. Ott kezdtem el férfiakkal lefeküdni. Akkor még csak eggyel -kettővel. Anyám megtudta valahogy. Együtt nagybátyámmal felvették egy gyermekintézettel a kapcsolatot és bekerültem egy intézetbe. Arra már nem emlékszem, konkrétan hogy történt. Csak azt tudom, a kishúgommal és anyámmal is agresszív voltam, otthon 200 ezer forintos telefonszámlát csináltam meg. Akkoriban szerelmes lettem egy román fickóba, őt hívogattam Romániába, ezért volt a magas telefonszámla is.
Furcsa volt intézetben lenni. Tetszett sok velem egy időssel együtt lenni, nagy szám volt, verekedtem, ha arról volt szó, és igyekeztem úgy csinálni, hogy mindenki féljen tőlem. Aztán megszöktem. Összesen úgy 8 hónap alatt 2 hónapot voltam abban az intézetben. Amúgy mindig szökésben voltam, a rendőrség körözött. Kiszöktem és kb. 6 hónapot töltöttem egy roma családnál. Egy intézetis lánynak volt a nővére, ahova kerültem. Megbeszéltem velük hogy kiállok a sarokra (8. kerület 1999-ben) cserébe hadd lakjam ott. Amilyen kis hülye, szeretetéhes voltam akkoriban, még el is hittem, hogy nem csak a pénzemért engedik meg, hogy ott lakjak, hanem azért is, mert látják bennem a kicsi Kingácskát és ők is szeretnek engem. 15 évesen tehát kiálltam az utcára. Megvettek nekem minden kelléket, miniszoknyától kezdve mindent, ami kellett, hogy szexinek nézzek ki. Így laktunk, ez a hölgy, a férje és 2 kicsi gyerek. Volt, hogy a pasi jött ki velem éjszaka, volt, hogy a hölgy. Sok pénzt kerestem, 40- 50 ezret egy éjszaka, még ma is sok pénz, nem hogy akkor. Megvették maguknak az új szobabútort, gyerekeknek ruhákat stb. Mikor a férfi egyik éjjel megpróbált velem lefeküdni, tudtam, ez nem az én családom, éreztem, kihasználnak. Eléggé pofára estek, mikor összecsomagoltam és leléptem. Kb. 2-3 szor elvittek a rendőrök a sarokról egy-egy razzia alkalmával, aztán mindig megszöktem. Nem drogoztam akkor. De a Rivotril mindig a zsebembe volt. Nagyon féltem attól az érzéstől, amit ott átéltem az I-porral és az extasyval. Szóval elmentem a családtól. Felhívtam egy strici ismerősöm, aki bemutatott az ő ismerőseinek. Havanna lakótelepre mentem, egy srác anyukájával laktam, akinek fogalma sem volt, mit csinálok. Elkezdtem egy házban dolgozni, házhoz vittek ki minket a kliensekhez. Az összes pénzemet nekik adták oda. Én nem láttam egy forintot sem. Azt hittem, kedvelnek. Főleg az egyik volt olyan kedves hozzám, picit apás figura. Aztán átraktak egy másik házba. Odajöttek a kliensek. Még hamis igazolványt is csináltattak nekem. Maximum 3 napot dolgoztam így, mikor is rendőrök jöttek. Bevittek. Kiderült, hamis személyim van, még nem vagyok 18 éves. Tudni akarták minden áron, ki csináltatta ezt nekem. Soha nem árultam el senkit. Őket sem. Elvittek a rendőrök egy másik végleges intézetbe. Híres volt arról, hogy nagyon rossz lányok vannak ott. Már a bekerülésem napján odajött egy roma lány, hogy minden ékszeremet (szép arany fülbevalóm és láncom volt rajtam) vegyem le és adjam neki. Azt mondtam, nem adom. Fiús lány volt. Később kiderült, ő „vitte” az intézetet. Kihasználtam a szépségem és összejöttem vele. Szép voltam nagyon, úgy hívtak az intézetben, a kis „Brigitte Bardot”. Azt hiszem szerelmes lettem ebbe a lányba. 16 éves voltam. Piroskának hívták.
Tanulásról hallani sem akartam. Csak a pénz és a szabadság forgott előttem. Néha hívott anyám telefonon. Aztán elkezdtem haza járni hétvégeként. Piroskának természetes volt, hogy árulom a testem. Majdnem az összes hasonló kiskorú lány azt csinálta, tisztelet a kivételnek. Az intézet mellett álltam a sarkon, csak ki kellett sétálnom és jött is az első klienst. Kocsival. Gyorsan elintéztük a dolgot és visszavitt. A pénzből engem és a lányt tartottam el, finomakat ettünk, ha mentem haza, anyunak és testvéremnek is adtam pénzt. Vagy mindig vittem 2 szatyor ínyencséget. Mindig volt pénzem. De sok csalódás is kaptam. Volt, hogy elmentem valakivel, elvitt egy rétre és miután elvégeztem a dolgom kidobott az autóból, nem fizetett. Ha most visszagondolok, nagy szerencsém volt, hogy nem történt semmi bajom, és túléltem ezeket az éveket.
Nagyon sok rossz dolgot csináltunk az intézetben, drog, hígítót szívtunk zacskóból, stb. Sajnos nagyon sokszor fújtam a zacskóban a hígítót, és ezt úgy kb. 3-4 éven keresztül-kisebb nagyobb szünetekkel. Az intézetben kb. nyolc lánnyal aludtunk egy szobában, a fele heroinfüggő volt. Éjszaka nem tudunk aludni, mert felkapcsolták a villanyt és szúrták magunkat. Mi (én és Piroska) soha nem próbáltuk a heroint. Viszont speedeztünk. Piroska szúrta magát. Sok mindent átéltünk ott az intézetben. Azt hiszem, tényleg szerettem őt.
17 éves lehettem, mikor elvégeztem egy virágkötői tanfolyamot. Emellett tovább csináltam, amiket addig. Mikor hazajártam kőbányára láttam, hogy züllik el a húgom. Anyám képtelen volt valamit is a kezében tartani. Anyám majdnem minden hónapban új férfit vitt haza. Az egyik szerelmes lett belém. Anyám szakított vele. Sokszor szexelt anyám úgy, hogy ott volt a testvérem. Ezt a húgom a mai napig mondja, mennyire fájlalja.
Mikor Piroska 18 éves lett, kidobták az intézetből, én pedig megszöktem vele. 200 e ftot kapott, mikor nagykorúvá vált. Együtt szórtuk el a pénzét. Egy pár hétig anyámhoz költöztünk haza, de nagyon nagy felháborodást keltett az ügy, úgyhogy tovább kellett állnunk. Búcsúzóul nagy piros betűkkel írtam fel a szoba falára, Szeretlek Piroska. Anyámnak újra kellett festenie a falat.
18 éves lettem. Egyrészről nagyon vártam, hogy végre betöltsem. Hisz akkor már törvényesen csinálhatok mindent, nem kell szökésben lennem, hisz nagykorúvá váltam, oda mehettem végre s azzal, akivel akartam. Másrészről nagyon-nagyon szomorú voltam, hogy már nem vigyázz rám az állam, hogy már ez nem lesz többé. Az intézetben a nevelők és csoporttársaim bulit csináltak nekem a 18dik szülinapomra. Még mindig emlékszem rá. Még nagy tortát is kaptam, és ajándékokat.
Mikor betöltöttem a 18-at, felvehettem az addig a számlámon gyűlt pénzemet. Majdnem 600 ezer forintot. Gyorsan el is szórtam. Egy férfi, akit az intézetből ismertem, segített nekem kivenni egy lakást Zuglóban. Egy szobás összkomfortos lakás volt, és azt a célt szolgálta, hogy vendégeket fogadjak. Fényképes hirdetéseket adtam fel. Vendéglátós iskolába jártam, mellette délutánonként fogadtam a kis bérelt lakásunkban a vendégeket. Piroskával laktam ott, de sokszor volt ott az ő lányikertestvére, vagy valaki az intézetből. Sajnos régebben is és akkoriban is valamikor nagyon össze tudtam veszni Piroskával, aminek verekedés és tányértörés lett a vége. Ezeknek nyomai is voltak rajtam. Nem sokáig maradtunk a zuglói házban. Nem tudtam fizetni és eljöttem. Az iskolát sikeresen befejeztem, de nem mentem tovább. Sőt 1 napot még egy hotelben is dolgoztam, mint kisegítő. Nagyon nem tetszett, úgyhogy nem is mentem többet.
Miután eljöttünk Zuglóból, összeismerkedtem egy férfival, és az ő 10 -ik emeleti lakásában dolgoztam. Piroskával laktam ott. Havi fix pénzt adtam az illetőnek. 19 éves voltam. Tetszett, hogy mindig van pénzem, fiatal voltam, és annak ellenére, amit csináltam, azt hiszem, abban az időben a körülményekhez képest boldog voltam. Nem törődtem semmivel. Az viszont mindig fontos volt, hogy a testvéremet segítsem. Valahogy az én feladatomnak éreztem, hogy mindig elég pénzzel lássam el. Az iskolában külföldi sítáborokra fizettem be, szép telefonokat vettem neki, stb. Anyámnak is segítettem, de az volt az érzésem, nem igazán szeret, de azért ha pénzt adtam, azt mindig elfogadta. Mindig hallgattam tőle, hogy mennyi keserűséget okoztam neki apám halála után, a másik percben meg mindig azt hajtogatta, hogy soha nem tudja megbocsájtani magának, hogy intézetbe adott. Szerintem önsajnálat volt. Aztán összevesztem az illetővel, akinél dolgoztam és máshová mentem. Időközben megcsináltam a jogosítványom. Vácra jártam le. Sokszor nagyon rosszul voltam a vonaton. Ismételtem előjött a szokásos szorongás, és volt olyan, hogy napokig nagyon gyenge voltam és szorongtam.
Miután megkaptam a jogosítványom, nagyon boldog voltam, vettem egy kis Polskit is.
Egy lánynál kezdtem el dolgozni 2003 szeptember volt. Egyszer hívott engem egy illető. Nagyon rosszul beszélt magyarul, majdnem semmit nem értettem. Olyasmit mondott, szeretne meglátogatni. Megbeszéltem vele egy időpontot. Eljött, alig értette meg, hogy pontosan hová kell jönnie. Aztán ott volt Ő. Ő Oszkár, életem nagy csodája. Bejött, leült az ágyra. Masszást és orális szexet kért. Kifizette, beszélgettünk. Mondtam, hogy lejárt az egy óra. Kifizetett még egyet. Aztán egyszer-kétszer még jött hozzám, majd miután összevesztem azzal a hölggyel, aki a szállást adta, kivettem egy másik kurvával egy szép nagy tágas 3 szobás lakást. Oszkár járt hozzám, úgy fél év alatt 4-szer jött. Azután hívott, menjek vele Ausztriába. Lekísértek a lányok, mikor jött értem. Gyönyörű legújabb Audival mentünk el. Mindenkinek leesett az álla, milyen pasit fogtam ki. Azt hiszem, a kurvák titkon mindig azon reménykednek, hogy majd jön az a bizonyos férfi, sok pénzzel, aki kiveszi őket ebből a munkából, és végre normálisan élhetnek. Minden ilyen nő erre vágyik. Tapasztaltam. És én is erre vágytam. Tudtam, csak addig akarom csinálni, ameddig összespórolok annyi pénzt, hogy vegyek magamnak minimum egy lakást. Egyelőre akkoriban más célom nem volt. Jó volt vele lenni Németországba. Végig fogtuk egymást kezét az autóban. Szerintem kezdett megszeretni. Én őt akkor még nem. Csak jó volt együtt.
Márciusban összeköltöztünk és utána 2 hónapig még dolgoztam, de inkább már csak szexmentes domina munkákat vállaltam. Aztán felmondtam a lakást és mindenkivel igyekeztem a kapcsolatot megszakítani. Egyedül Piroska volt az, akihez ragaszkodtam, és Oszkár belement, hogy abban a lakásban lakhasson ő is, ahová költöztünk. Ő onnan járt dolgozni. Már majdnem 2 éve, hogy ismertem Oszkárt, de nem volt semmilyen szex közöttünk. Csak én elégítettem ki őt szájjal.
Mikor odaköltöztünk az új lakásba, elmondtam Oszkárnak, hogy le akarom tenni az érettségit. Autóval jártam a gimnáziumba. Nagyon-nagyon szerettem oda járni. És sokat tanultam nagyon, élveztem a tanulást, a némettel is jól haladtam előre. Matematika és a német volt a kedvencem. Esti gimnáziumba jártam. Napközben takarítottam, főztem és tanultam.
Sokszor voltam rosszul, folyamatosan szorongások gyötörtek. Elmentem orvoshoz. Azt mondta, vannak modernebb kedélyjavító gyógyszerek (antidepresszáns), kezdjem el szedni együtt a Rivotrillal. De nagyon rosszul lettem, ezért abbahagytam.
Ha jól emlékszem, 20 és 30 éves korom között kb. négyszer volt olyan eset, amikor 2 hónapon keresztül alig tudtam valamit csinálni. Nagyon szorongtam, iszonyatosan gyenge voltam, nagyon nagy ürességérzés jött belülről. De mindig helyrejöttem. Oszkár nagyon sokat segített, hogy ott volt.
24 éves voltam, mikor megszereztem az érettségit. Nagyon büszke voltam. Nem haboztam sokáig, még abban az évben jelentkeztem egy egyetem bölcsészkarára. Germanisztikát akartam hallgatni. Ehhez emelt szinten kellett leraknom a német érettségit. Sikerült. Szerettem ide járni, bár sajnos egy csoporttársaimmal sem sikerült összebarátkozni, valahogy mindegyikük más volt, mint én. Kedves szemüveges lányok, fiúk, jól neveltek. Egyetemi éveim alatt, mikor előadásra vagy szemináriumokra kellett járnom, nagyon erős szorongások kínoztak. Sokszor volt, hogy nem tudtam járni órákra, bár annyira szerettem volna. Az utolsó évemben kezdett oldódni ez a dolog. Amikor bent ültem az előadáson, azt éreztem, ki kell mennem, de ha kimegyek és visszajövök, és megint ki kell mennem, az nagyon ciki. Ez olyan szorongással töltött el, hogy volt, hogy hetekig nem tudtam járni órákra, vagy ha igen, gyógynövényes nyugtatókkal. 2011-ben megkaptam az első diplomám: „Német alapszakos bölcsész”.
Oszkárral azt beszéltük meg, hogy német egyetemi távoktatásra jelentkezek. Az első évben megbuktam. Nagyon nehéznek tűnt. De egy pillanatig sem csüggedtem el. A nehézség még jobban motivált. Nem győztem hangsúlyozni, és ez a mai napig így van, hogy én leszek a legjobb mindenben!
Oszkár, amióta együtt voltunk, mindvégig finanszírozta az életem. Azt hiszem, ezt többször ki is használta. 25 éves korom óta nem élünk semmilyen szexuális életet. Előtte is elég nehezen ment, de aztán végleg befejeztük. Már 7 éve lassan hogy ez így van. De valami összeköt minket. Ő valószínű szeret, hisz kaptam tőle egy házat és egy kocsit is. Lehetséges, hogy van valami kötelességtudat benne, hogy bármi történjen, neki figyelnie kell rám. Ezt többször is mondta nekem. 30 év korkülönbség van köztünk. Nekem pedig mindig is egy nagyon nagy biztonsági érzést adott. Anyagilag elsősorban. Ő volt az, aki mindig megállás nélkül biztatott, aki minden egyes barátjának, kollégájának nagy szeretettel és büszkeséggel beszél rólam, ő az, aki anyámmal szemben is mindig kiállt mellettem. Ő az, akivel jókat tudok beszélgetni, akibe 100°%-ig megbízok, akiről gondoskodni szeretnék, aki az ÉLETEM. Annak ellenére, hogy sok és nagyon nagy veszekedéseink voltak már. Nagyon sokszor sírtam, zokogtam amiatt, hogy valamikor úgy viselkedett velem, ahogy azt nem kellett volna. Ő sokszor, főleg akkor, ha nekiáll sört inni, igazán egoista alakká változik át és akkor kifejezetten elviselhetetlen a stílusa.
Teljes egyensúlyba kezdtem kerülni az életemmel. Alapvetővé vált számomra, hogy helyesen étkezek (nagyon nagy gondot fordítok az egészséges táplálkozásra), és a napi testmozgásra. Úszom, aerobicozom, kutyáimmal sétálok. Nem dohányzom, csak nagyon ritkán- társaságban, de sajnos még mindig nagyon erősen rágom a körmöm. Már gyerekorom óta.
Szigorú terv szerint élek. Tehát órára pontosan le van bontva, mit mikor tanulok. Úgy érzem, évről évre keményebb vagyok és mára (31 éves vagyok) kezdek egyre komolyabb lenni. Ezt értem minden téren, ahogy megértek komplikált gazdasági tényezőket és összefüggéseket egyre nagyobb rálátásom nyílik a világra és kezdem megérteni, mi miért történik. A tévében minden további nehézség nélkül értek meg izgalmas politikai beszélgetéseket német nyelven.(el is várom magamtól, hisz elsődleges célom volt, hogy megtanuljam ezt a nyelvet) Nagyon élvezem, hogy minden nap okosabb vagyok. Biztos vagyok magamban, és abban hogy mindent el tudok érni, hisz tudom, hogy minden képességem meg van hozzá. Ez év januárjában egy nagyon szigorú tervet állítottam fel erre az évre. Angolul nagyon jól meg kell tanulnom, nem beszélve arról, hogy sikeresen le kell zárnom az összes vizsgámat.
2 hónappal ezelőtt vége lett a vizsgáimnak. Tele voltam tervekkel, hogy haladok tovább, hatalmas pozitív energia volt bennem. Aztán ahogy elmúltak a vizsgák, éreztem fáradt vagyok, nem érdekelt a tanulás és lehangolt voltam. Aztán lejöttem a kis vidéki házunkba. Én, a kutyáim. Egyedül voltam. Próbáltam tanulni, nem érdekelt. Napról napra rosszabbul lettem. Azt hiszem sok minden összejött bennem. Sok halálhírt hallottam Intenzíven kezdtem el a halál gondolatával foglalkozni. Miért van, hogy meghalunk? Miért élünk, ha úgyis meghalunk? Mi az élet értelme? Mi az élet célja? Miért élek? Úgyis meghalunk, halálom után nem fog érdekelni, hogy éltem, mire jó ez az egész? Napról napra rosszabbul lettem. Egy nagyon mély szorongásos állapotba kerültem. Félelem, reszketés vette úrrá rajtam, csak a mostani percben élek, olyan volt, mintha egy kapszulába lett volna bezárva a fejem és nem láttam volna előre a holnapot. Értelmetlennek tűnt minden, és ha tehettem volna csak aludtam volna 2-3 hétig is egyfolytában. Rémálmok gyötörtek, azt álmodtam, egy akasztófán lógok. Féltem az önkontroll elvesztésétől. Féltem, annyira elszomorodok, hogy nem tudom, mi történik velem. Éjszakákon át álmodtam a halott hozzátartozóimmal. Nem tudtam egyszerűen rájönni, mi az élet értelme, miért élünk?? Csak ezzel voltam elfoglalva. Ez így telt egy hónapig, hatalmas egyedüli érzés volt bennem. Üresség volt a lelkemben. Becsuktam a szemem, és azt láttam, futok, futok, futok és lihegek, a kimerültségig futok. Olyan gyenge voltam, mint egy nádszál. Kutyáimmal nem tudtam még sétálni se menni. Fájt, hogy Oszkár nincs velem. Felmentem hozzá Pestre. Először volt olyan, hogy hiába volt velem, csak egy idegent láttam benne, akiben egy hatalmast csalódtam. Csalódtam, mert hagyta, hogy egyedül éljek, távol tőle. Csalódtam, mert hagyta, hogy ennyi idő elteljen szex nélkül. Nem dolgozott rajta. Azt mondta, hogy jobban fog kinézni is. Nagy sör hasa van. Nem csinált semmit ezzel kapcsolatban sem. Nagyon sokat veszekedtünk az utóbbi időben. Elegem volt ebből a kapcsolatból, elegem belőle.
Most kezdek helyre jönni. Gyógyszer segítsége nélkül. Egyetlen egy pirulát sem vettem be. Az embernek bíznia kell saját öngyógyító erejében, nem?? Még mindig szorongok, ha egyedül vagyok, de már csak elalvás előtt (mostanában újra a kis házban vagyok egyedül). Jó 2 hónapig tartott ez a valami nálam. Szörnyű volt! Olyan, mintha egy nagy vágást ejtettek volna valahol, és csak nagyon-nagyon lassan akar beforrni.
Még most sem érzem, hogy tökéletes vagyok. Most csak megpróbálok túlélni és az egyetembe kapaszkodom, ez az egyetlen, amit MEG KELL CSINÁLNOM. Most kezdem visszanyerni az erőm. Mit szól mindehhez, doktor úr? Most pedig hallgatok egy kis Pavarottit. Üdvözli Kinga
Kedves Kinga! Hosszú levele, amelynek terjedelmét felére kellett csökkentenem a könnyebb olvashatóság kedvéért, arra engedett következtetni, hogy lávaként ömlött ki magából a szó; tele van visszafojtott, nem kibeszélt mondandóval. Élete kész regény izgalmasabbnál izgalmasabb fordulatokkal, váratlan váltásokkal és változásokkal, különböző fejlődési korszakokkal: úgy is mondhatnánk, hogy egy lány, aki megjárta a poklok poklát, hogy minél magasabbra tudjon azután emelkedni. Mert én úgy látom, kedves Kinga, hogy az a hatalmas út, amit megtett, nem volt hiábavaló. A szeretni képtelen, agresszív apa és a gyenge anya széthulló hátországából kikerülve, a szeretetéhség által vezérelve egyre szörnyűbb helyzetekbe sodródott; árulta a testét, drogokat fogyasztott, csavargott, és közel járt ahhoz, hogy úgy végezze, mint sok hasonló sorsú ember: drogtúladagolással vagy különböző fertőzések által legyengülten. De maga hihetetlen életerővel rendelkezik, és 180 fokot fordított az életén. Mielőtt Oszkár megjelent volna a színen, a sorok között kiolvasható volt, hogy magában ott rejlik a fejlődési potenciál. Hogy miért? Egyfelől az intenzív érdeklődés a világ dolgai iránt. Másfelől az a képessége, hogy gyorsan belátja hibáit és még gyorsabban korrigál – erre kevesen képesek. Végül: a drogokkal óvatosan tudott bánni, megállt az injekciózás előtt, ezáltal megvédte magát súlyos betegségektől és a módosult tudatállapot fejlődést gátló hatásaitól. A herceg fehér lován így nem egy teljesen megrekedt és bezárkózott Kingával találkozott, hanem olyannal, akiben már érlelődött a változás. Az igazi fordulópont véleményem szerint a tanulás iránti igényének felszínre kerülése volt. Ez adott egy csapásra életének új referenciakeretet, meghatározta a rendeződés és fejlődés vezérfonalát. Jó úton halad, kedves Kinga, ahhoz, hogy megvalósítsa vágyát, egyetemi diplomát és önálló egzisztenciát szerezve többé már senkinek nem lesz kiszolgáltatva.
Egyetlen bökkenő maradt, a szorongásra való hajlam, amelyet gyermekkora óta hurcol magával, végigkíséri mindenhová, és az ebből kipattanó pánikreakciók, szorongásos állapotok kizökkentik egyensúlyi állapotából, idézik a múltat, szétzilálják gondolatait és eltávolítják nemes céljaitól. Kétfajta szorongás van. Az egyik fontos eszköz életünk fenntartásában; nevezhetjük ezért fiziológiás vagy egészséges szorongásnak. Nem hátráltat minket, hanem előre visz. Szorongásainak egy része egészséges szorongás, hiszen a jelentős változások szorongást generálnak.
A kóros szorongás viszont beszűkíti életterünket, és megzavarja mindennapi tevékenységeinket. A magáé ebből az utóbbi fajtából való. Ezért nagyon komolyan kell venni és kezelni kell; a pszichoterápia jön szóba elsődlegesen, de ha nem szorítható háttérbe, nem változtatható meg kedvező irányban, akkor még a gyógyszeres kezelés is kilátásba helyezhető. Ezért azt javaslom, kedves Kinga, hogy keressen fel egy pszichoterapeutát, és vágjon bele egy múltat feldolgozó, szorongáscsökkentő pszichoterápiába. Üdvözlettel Gerevich József
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: