Tisztelt Dr. Gerevich József!
Elvált, 39 éves nő vagyok, házasságomból van egy 19 éves és egy 17,5 éves gyermekem. 16 évig éltem egymás mellett a volt férjemmel, sok közünk nem volt egymáshoz. Mikor megházasodtam, fogalmam sem volt a nő, mint társ, mint szerető szerepekről. Egy érzelmeket elnyomó, meg nem élő vallásos családban nőttem fel. Most már úgy gondolom, a volt férjemnek végig voltak női, – legelején és végén lévőről tudok – így nagyon én sem közeledtem, sokszor elutasító is voltam, de ez idővel nem lett felróva. Nagyon magányos voltam, de nem fogalmaztam meg az érzéseimet. Naivitásom, félek, kinőhetetlen.
Mivel családomban még senki nem vált el, én is hosszú évekig húztam, míg találkoztam egy férfivel, aki felgyorsította az eseményeket.
A férfi nem az a típus, akit észreveszek az utcán, de az érzelmessége, kedvessége, humora, figyelmessége, vitalitása, lelkesedése irántam magával ragadott. Kapcsolatunk 4 éve tart. Külseje volt, hogy zavart, mert ez nem keltett bennem szexuális vágyakat, de vitalitása és az érintése már igen. Néha nagyon váratlanul, általában együtt voltunk, mikor más férfiak, -mindíg ugyanaz a típus-, látványában is nagyon felkavaró hatást tett rám. De napok múlva felejtettem a dolgot, vagy úgy gondoltam, a hétköznapok nem lennének élhetők ezekkel a férfiakkal.
De a szex sem kirobbanó a párommal. Én ezt annak könyveltem el, hogy egyébként sem élem meg az érzelmeimet olyan önfeledten, tehát a szexben sem élek meg lélegzetelállító dolgokat. Sokszor a rövid kellemes orgazmus után még boldogabb volt az ölelkezés, simogatás, beszélgetés, felszabadult jókedv. A szeretkezésnek ez az utófázisa számomra kiteljesítőbb volt, mint a “konkrét” szex. A párom okos, nagyon érzékeny férfi, aki néha előbb érzi, hogy gondom van, mint mielőtt bennem tudatosodna. Én egyébként szeretem a szőnyeg alá söpörni a problémákat, majd az idő megoldja. És nehezen szakítok is.
Most, amikor már az aggályaim oldódtak, hogy együtt éljünk, ő jelenti ki, hogy ez a kapcsolat nekem nem jó, ha a szex nem hoz elég örömöt, keressek mást.
Együtt vagyok egy kedves férfivel, akit szeretek, akivel meghitt a kapcsolatom. Van sok nézeteltérés, mert nálam a vita sokszor veszekedéssel egyenértékű. Tudom, hogy sok mindenben igaza van: mutassam ki jobban az érzelmeimet, beszéljek többet magamról, az érzelmeimről, legyen több magánéletem – ne a gyerekeimtől függjek-. Ettől a változtatási igénytől állandó feszültség van bennem, és a tempóm is lassú. Az élet is olyan bonyolult, kapcsolatunkra és rám nehezedett a válás, 2007-ben fiamnak lett egy rosszindulatú tumora – most már jól van -, nekem Lyme korom volt, nyáron szakítottunk, de pár hónap múlva az ő kérésére újra kezdtük. Azelőtt nem voltam féltékeny, rá igen. Sok emberrel van bensőséges viszonya, sok nővel is. Amikor munkahelyet váltott és lelkesedett a munkájáért, arra is féltékeny voltam hónapokig.
Az ő jó kedve, vitalitása, lelkesedése irántam bennem is életerőt kelt, jó kedvem lesz, ha vele vagyok, nagyon jó hozzábújni. Igaz, ha rossz kedve van, szomorú akkor megijedek tőle és elfutnék, mert a szomorúságot, rossz kedvet is olyan intenzitással éli meg.
Sokszor nagyon kimerült vagyok. Ha pihentebb vagyok, jobb a szex, meg ha nem nálunk vagyunk ahol nehezebben engedem el magam, de ha fáradtabb vagyok akkor a felfokozottabb érzések rövidebbek, csak úgy abba maradnak és szeretkezés közben más férfiak is egyre többet bekúsznak a képzeletembe. Még 15 évvel ezelőtt azt mondta a nőgyógyász, hogy elég tág a hüvelyem. Kapcsolatunk elején, pár hónap után már egyenletesen mindig éreztem a párom hosszabban. Nincs sok összehasonlításom, főleg nem ilyen bensőséges viszonyban. Volt férjem hímvesszőjét jobban éreztem a hüvelyben fizikailag, de örömtelenebb volt érzelmekben az együttlét.
Szóval mi okozza a problémám? Egy hüvelyplasztika segítene? Vagy ne áltassam magam, ha ösztönösen őt nem vettem észre, mint külsejében vonzó férfit, akkor ez nem fog összejönni, túl ésszel szeretném ezt a kapcsolatot jónak? Sokáig voltak a külsejében dolgok, amik zavartak, most már nem. Nyáron akartam írni Önnek, akkor az lett volna a bizonytalanságom, hogy igazán szeretem ezt a férfit vagy csak áltatom magam és élősködöm a vitalitásán. Mostanában úgy gondoltam, teljesen elfogadom, szeretem szenvedéllyel és akkor jön ez a szexprobléma. Hozzá még a bekúszó pasiképekkel.
Ön mit gondol? Várom válaszát. Előre is köszönöm. M. K.
Kedves M.K.! Köszönöm a levelét. Eszébe ne jusson hüvelyplasztikázni, mert ott nincs semmilyen probléma. Örülök, hogy megfelelő párt talált magának, vigyázzon rá, kérem. Ahogy mondani szokták, a probléma a maga “fejében” van. Okos levelében ennek hátterére is rávilágított (neveltetés, előző tapasztalatok). Gondoljon bele, mennyi súlyos, a lelki életet kedvezőtlenül befolyásoló problémát sorolt fel a válástól a fia és a maga betegségén át. Ezek a problémák komoly hatással lehetnek a szexualitás megélésére, a szexuális élményre. A megoldás – ennek alapján – sem lehet más, mint az, hogy ne a szőnyeg alá söpörje a problémákat, ahogy eddig szokta, hanem tegyen rendet a fejében, fokról fokra dolgozza fel a múlt árnyait, és tanuljon meg ellazulni, tanulja meg az örömet a szexben. Nem kell szégyellni azt, ha valaki ezt még 39 éves korában sem tudja elég jól. Mitől is tudná, sok jó tapasztalata optimális partnerekkel nem volt idáig. Partnerétől pedig kérjen türelmet, mert mindez nem történik meg egyik napról a másikra. A „bekúszó pasiképek” pedig kifejezetten egészségesnek tarthatók: fantáziaszinten már – lám – képes néha ellazulni, ami azt jelenti, hogy a tudati kontroll oldódik, ez pedig fontos előfeltétele az orgazmusnak. Üdvözli Gerevich József
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: