Tisztelt Gerevich Úr!
Igazából sokat gondolkoztam azon, hogy írjak-e Önnek. A Nők Lapjába szoktam olvasni az írásait, de annak ellenére, hogy sok igaz barátom van, akiktől tanácsot kapok, arra jutottam, hogy egy szakember és egyben külső szemlélő véleménye talán segíteni fog. Nem olyan nagy az én problémám, csak érzem, hogy mégsem jó így. 20 éves vagyok, tanulok, dolgozom. Jókedvű vagyok, imádok beszélni. Azt mondják, tipikus ikrek lány. Sok ismerősöm van és barátaim, de soha nem voltam szerelmes, és testi kapcsolatom sem volt soha. Neveltetésemből adódóan is elég gátlásossá váltam az évek alatt, pláne, hogy ilyen idős korban már a szexualitás is szerepet játszik az emberek életében. A gátlásosság biztosan szülői neveltetésből fakad. Én vagyok a kicsi a családban. Viszont tudtam önállósodni, a tanulmányaim miatt külön albérletben lakom, és már középiskolás koromban is kollégista voltam, akit kell magamnak intézek, de szeretem ezt így. Más téren nem jelentkezik szorongás (vagy csak nem tudok róla, de nem hinném:)), újságírónak tanulok, szeretek szerepelni, megjelenni, beszélni az embereknek és beszélgetni is. Azt mondják, hogy érett a gondolkodásom a koromhoz képest.
Két “kapcsolatom” volt eddig, ha nevezhetjük annak, de ez kimerült a találkozgatásokban, csókokban. Az első fiút túl hamar meguntam. Amúgy is elég válogatós vagyok, de szerintem a csalódások elkerülése miatt is. Éppen ezért csak egyszer bántottak meg igazán a második fiú. Lehet bele is képzeltem dolgokat, de ígéretesnek tűnt a kapcsolatunk és túlságosan hamar kitártam a lelkem, és itt még mindig csak erről van szó. Elég hamar vége lett ennek is ő fogta magát és kiment külföldre, most már úgy vélem, hogy csak jó játéknak tekintette pláne, hogy ő 28 éves volt, de csalódtam benne.
Sokszor bántottak meg, meg ami inkább abban merült ki, hogy mindegyik fiú “elhúzta előttem a mézes madzagot”, de ezek nem komoly dolgok. Mindig sikerül magam visszahozni barátok segítségével, beszélgetésekkel vagy egy jó könyvvel. Mindig bátorítom magam, rendbe hozom az önbizalmamat, de amikor megint egyensúlyba jövök jön egy másik fiú és -ez a legjobb kifejezés szerintem- piszkál. Ígér valamit egy-két szóval vagy egy csókkal és elhiszem és azonnal gyártok mögé rózsaszín ködöt, de talán pont azért mert görcsösen akarom az egészet.
Most egy másik fiú is besétált az életembe. Nem ismerem elég régóta, de őszinte fiú, és hasonló az érdeklődési körünk és a gondolkodásmódunk is. Ám ő elég kicsapongó, csalódott egy lányban egy éve körülbelül, és azóta “röptében a legyet” típussá változott. Sokat beszélgetünk, mondta, hogy elege van ebből az egészből és, hogy más lánynak tart, mint a többit, mert velem jól el tud beszélgetni és komoly gondolkodásom van és ez tetszik neki, hogy nem adom magam könnyen, mint a többi lány. Ebben biztos vagyok, hogy őszintén gondolja. De amikor az egyik pillanatban arról beszél, hogy előző este ott aludt egy lánynál (bár az éjszaka közepén eljött tőle, mert undora volt a lánytól, és nem bírt mellette feküdni), és a másik pillanatban mondja, hogy meg akar csókolni, azért az gyanakvóvá és bizonytalanná teszi az embert.
Sokáig nem engedtem neki, hogy megcsókoljon, mert szerintem egy csók is jelent bizonyos dolgokat, vagyis inkább elindíthat valamit, nem játék részemről.
De végül engedtem… annak ellenére, hogy miket mondott magáról meg a kapcsolatairól, mégis őszintének tűnt az a csók, semmit nem erőltetett, sőt alig merte elkezdeni az egészet. Talán a félelmet éreztem rajta, fél az újabb csalódástól és az érzelmektől, nem tudom. De az biztos, hogy én is félek tőle, mert tudom, hogy meg tudna bántani.
Igazából nem is tudom, hogy mit szeretnék megtudni…
Szeretném, ha doktor úr leírná egy pár mondatban, hogy mi a véleménye, tanácsa a történetemmel vagy velem kapcsolatban. Igazán hálás lennék.
Természetesen remélem nem zavartam levelemmel és elnézést, ha néhol kicsit zavartan fogalmaztam!:)
Előre is köszönöm válaszát!
Tisztelettel:
Dorottya
Kedves Dorottya, köszönöm, hogy írt, hogy beavatott a bizalmába. Ezt nem lehet eléggé értékelni. Tetszett, ahogy őszintén, kendőzetlenül, hibáival és erényeivel vegyesen jellemezte önmagát, a családjához való viszonyát, önállóságát, és a fiú-ügyekről is kendőzetlen őszinteséggel írt, bár itt maradtak bennem kérdő- és hiányjelek. Az első fiú “megunása” például nincs rendesen kifejtve, nem világos, mit lehet egy fiúban megunni. Az sem világos, hogy mit jelent a lelkének “kitárása”. Mit mondott el neki? Ez fontos lehet (itt a részletek a legfontosabbak), hiszen valóban lehet olyasmit is közölnünk magunkról, ami szorongást, ijedtséget, ellenállást válthat ki a másikból. De lehet, hogy semmi ilyet nem mondott. Nem tudom. Van magának olyasmi mondandója, ami esetleg megterhelheti a másik ember lelkét? Válaszra váró kérdés. Miért gondolja, hogy csak játszott magával? A 28 éve még nem elég magyarázat erre. Azután:”mindig sikerül magam visszahozni”… Honnan? Miért kell egyáltalán magát visszahozni? Valahová elrepül, elutazik? Miért nem marad egy helyben, a földön, két erős lábbal? Hogy tud “piszkálni” egy fiú? Írjon erre konkrét példát, hogy megértsem. A “rózsaszín köd”. Ez nagyon fontos kifejezés. Miért kell magának gyártania ezt a bizonyos ködöt? Azt írja, talán mert görcsösen akarja a kapcsolatot. Miért kell egy kapcsolatot görcsösen akarni? Tele fontosabbnál fontosabb kérdésekkel a levele, de szinte semmi nincs pontosan, részletesen kifejtve. Kérem, segítse, hogy megértsem a maga helyzetét, személyiségét. Ha tényleg komolyan akarja, hogy segítsek, kérem, írja le részletesen az egész eddigi életét, húsz évét. Ez sokban hozzájárulhatna ahhoz, hogy mélyebben lássuk a problémát. Köszönöm a figyelmét. Várom válaszát. Üdvözli Gerevich József
Tisztelt Gerevich Úr!
Köszönöm szépen gyors válaszát, nem is gondoltam, hogy ilyen hamar választ kapok (vagyis kérdéseket:)) a levelemre.
Megpróbálok sorban válaszolni a kérdésekre, elnézést, ha néha elkalandozom.
Az első fiúnak igazából nem tulajdonítok nagy jelentőséget, csak gondoltam megemlítem. Azért tartottam unalmasnak, mert nem tartotta fent az érdeklődésemet. Szeretem a kreatív dolgokat, nem szeretek otthon ülni és szeretem ha egy fiú izgalmas, okos és tanulok tőle. Benne egyik sem volt meg. Biztosan van olyan lány akit ő érdekli és hozzá való. Nem én voltam az.
A lélek kitárását már bonyolultabb megfogalmazni. Szeretek fecsegni, magamról is, de szerintem nem terhelem vele az embereket, érzem a határokat. A kitárás a őszinteség nálam, az érzelmeim átadása a szeretetem kimutatása, gondoskodás. De elsőre nem megy. (amelyik fiú nem érdekel, azzal teljesen természetesen tudok beszélgetni, viselkedni), de annál a fiúnál, aki tetszik nekem, ez nem így működik. Álarcot veszek fel, és elsőre nagyon hűvös vagyok és tartózkodó, olyan, mintha felülről beszélnék velük. Szerintem csak a gátlásaimat álcázom ezzel, vagy nem is tudom. Nem természetes elsőre, de később teljes fordulatot veszek, ha tudom, hogy megbízhatok az illetőben. Egyfajta kettősség ez nálam. Nem tudatosan csinálom, de rájöttem, hogy sok fiúnak tetszik, hogy nem vagyok egyből odaadó.
Nem hiszem, hogy ijesztő dolgokkal traktálom őket… Nem csináltam rossz dolgokat soha, jó nevelést kaptam. Mindent merek vállalni a múltamból.
De mi lehet az, ami szorongást válthat ki belőlük vagy ijedtséget, ezeken kívül?
A 28 éves fiú… utólag gondolom így, hogy csak játszott velem. Próbálom kitörölni az emlékemből és saját magamat vigasztalom ezzel talán. Akkor nem tűnt játéknak az egész. Ő komolyan gondolta és a csókokkal az ölelésekkel nem hazudott, abban biztos vagyok. Mindig hívott találkoztunk, egyszer elejtett egy ilyen mondatot, hogy “Olyan aranyos lány vagy te, csak nehogy beléd szeressek, vigyázz”. De ezt kedvesen és őszintén mondta. Úgy volt, hogy jön hozzánk főzök neki stb. Aztán két hétre eltűnt, nem volt telefonja, nem tudtam hívni. Elég furcsa fiú ő, olyan mint egy 20. századi Ludas Matyi. Nagyon kiáll az igazáért és elég önérzetes. Egyik este a barátaival (ezt már ők mondták) elmentek iszogatni valahová. Összeveszett velük valamin és mintha betelt volna a pohár elvonult egy tanyára gondolkozni (tényleg elég furcsa dolog) és rendbe tenni a gondolatait. A barátja mondta, hogy Zolinál ez teljesen természetes dolog, hogy néha besokall és elvonul gondolkozni… Nem hinném, hogy más lány volt a dologban. Tehát 2 hétre eltűnt, én írtam neki egy emailt, hogy ha a héten nem keres vagy nem ír, hogy mi van vele többé nem várom a hívását. Én sem várhatok örökké…
Nem írt. Szilveszterkor kiutazott Hollandiába pár hónapra, ott dolgozik éppen.
Nincs ez lezárva, tudom és azóta nem találom a helyem. Szerintem szerelmes voltam/ vagyok/ kezdtem lenni. Nem tudom. Szeretnék vele beszélni, csak nem tudom, hogy érdemes lenne-e ennyi idő után. Ez elég lezáratlan. Ebben biztos vagyok.
“a visszahozni magamat” kifejezést arra értettem, hogy a búslakodásból kitörni. Nem utazom el, nem használok tudatmódosító szereket sem, hogy utazhassak. Inkább csak kitörlöm a rossz emlékeket a fejemből, bátorítom magam és kicsit mintha az önbizalmamat vagy lerombolt váramat újraépíteném.
A piszkálás alatt azt értem, hogy mindig akad valaki írogat, hiteget, fűzi a fejem, de elég hamar feladják a dolgot. Nem komoly dolgok, de meg tudnak rendíteni kicsit és a csalódottság miatt rossz kedvem lesz és ezek után építem magam újjá és termékeny leszek a munkában az iskolában. Megmutatom magamnak, hogy igenis képes vagyok mindenre egyedül is. Minden támogatást megkapok, rendkívüli barátaim vannak és családom. Inkább az a “harmadik fajta szeretet hiányzik”. Mint minden nő én is akarok valaki mellett nő lenni. Gondoskodni, adni, gyengének lenni ( nem alárendelni magam persze).
A rózsaszín ködöt talán arra értettem, hogy hamar beleképzelek dolgokat egy kezdődő kapcsolatba is. Túlkombinálom. Nem tudom, hogy miért kreálok rózsaszín ködöt… talán mert azt szeretném ,hogy minden az elképzeléseim szerint alakuljon. De nem olyan nagy dolgok ezek, nem házasságot vagy gyerekeket szeretnék 🙂
A 20 évről elég nehéz beszélni, vagyis inkább csak azért nehéz mert sok idő. 14 éves koromig otthon laktam a szüleimmel egy kisebb városban, ahol mindenki ismer mindenkit, talán a közvetlenség ott ragadt rám. Szüleim nem a bizonyos “értelmiségi” réteg részét képzik (habár ezt a kifejezést nem kedvelem), de mindent megtesznek értünk. Van egy 28 éves bátyám, vele eléggé rideg a kapcsolatunk. Szeretjük egymást, csak ő már eléggé külön utakon jár, elég nagy a korkülönbség közöttünk. A gimnáziumot már Szegeden kezdtem el. Kollégista voltam, nagyon szerettem. Megtanultam alkalmazkodni, hiszen 8-an laktunk egy szobában, de nagyon imádtam. Soha nem volt veszekedés. Még mindig van 3 lány, akivel tartom a kapcsolatot azóta is. Nem napi szintem, de ha találkozunk ugyan ott tudjuk folytatni a beszélgetést, ahol abbahagytuk. Soha nem voltak megfelelési kényszereim az iskolában sem. Jó tanuló voltam. Az elvárások a szülők felől utólag visszagondolva pedig már teljesen természetesek számomra ( 16 évesen nem mehettem diszkóba és nem pasizhattam- mint sokan a mai tizenévesek közül). Örülök, hogy ilyen neveltetést kaptam. De mivel édesanyám sokat említette, hogy korai még, korai még, ez megmaradt bennem, és később kezdtek érdekelni a fiúk is, olyan 18 éves koromban. Akkor csókolóztam először például.
A főiskolát is szeretem, azt csinálom, amit szeretnék, albérletben lakom, hétköznap és diákmunkát vállaltam, amit szintén imádok, mert lefoglal. Mindig jövök-megyek, szeretem, ha zajlik az élet körülöttem. Tehát igazából nem érzem én rosszul magam a bőrömben, szeretnek és én is szeretem a körülöttem lévőket. Csak vannak gyengébb pillanatok, amikor hiányzik valaki… és nem jön össze évek óta. Tudom, hogy ez mások gondjai mellett eltörpül, de még sincs valami rendben úgy érzem. Nem tudok rájönni, hogy miért… Azt hiszem talán ennyi ami “hirtelen” eszembe jutott.:)
Remélem nem untattam! Előre is köszönöm újabb válaszát!
Kedves Dorottya, köszönöm, így sokkal érthetőbb. Nagyobb baj nincs, ez látszik. Kisebb “bajok” lehetnek, ezek szerintem néhány pszichológiai konzultációval jól kezelhetők. Valahogy meg kellene tanulni egyrészt a magának tetsző fiúkkal is természetesen viselkedni, meg kellene tanulni kevésbé érzékenynek lenni, a fiúkat érzelmileg csak akkor közel engedni, amikor már többszörösen le lettek tesztelve, hogy megbízhatóak, kiszámíthatóak és magának valók. Az a fiú, aki nem kiszámíthatóan teszi a dolgát (második fiú), attól meneküljön. És ne bánkódjon utána. A rózsaszín szemüveget meg próbálja elfelejteni. Mindig a valóságnak megfelelően kell viselkedni, ehhez ismerni kell a valóságot. Üdvözli Gerevich József
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: