Tisztelt Doktor Úr! Először is ne haragudjon, hogy levelemmel zavarom, de eljött az életemben sajnos egy olyan pont, ahol már azt érzem, hogy egy orvos tudja csak igazán megmondani, hogy mi is történik velem valójában. Magyar nagyvárosban lakom. Édesapám15 éve súlyos alkoholista lett, amikor én 17 éves voltam és az öcsém pedig 13. Édesanyámmal és a testvéremmel úgy döntöttünk, hogy váljon el, mert bizony sokszor inkább jó volt, hogy nem volt otthon. Igaz, soha nem vert meg bennünket, édesanyámat sem, de azért féltünk tőle. Mikor elváltak, szinte mennyország lett a lakásunk. Azóta a családi összetartás még erősebb lett. Most 32 éves megbecsült dolgozó, 10-14 órákat dolgozom naponta. Tisztán olyan 140 körül kapok, ebből fizetek egy szobát, ami havonta 32 ezer forint.
A nők terén nagyon nehezen boldogulok. Nem tudom, hogy miért. Valahogy leblokkolok, ha egy lánnyal vagyok, és sokszor magamat gyávának tartom, hogy nem vagyok az a menő típusú srác.
Van nekem egy drága unokahúgom, egyidős velem. Ő sem nagyon boldogul a pasikkal. Általában hamar véget érnek a kapcsolatai. Nagyon szeretem. És itt jön a problémám, és emiatt félek nagyon férfiként sajnos. Egy nyáron az unokahúgomnál nyaralhattam egy hétig. Mit ne mondjak, nagyon örültem, mert amennyi rosszat átéltem gyerekként, annyira önfeledt napokat töltöttünk együtt, párnacsatáztunk, mint bolondos fiatalok, egy ágyban aludtunk. Következő nyáron szintén egy hetet náluk voltam. Telt-múlt az idő, egészen a mai napig 2 havonta találkozunk. Szinte megérezzük, ha valamelyikünkkel baj van. Megbeszélünk mindent. Azt vettem egyre jobban észre magamon, hogy kezdtem olyan szinten megkedvelni az unokahúgomat, hogy jobban szeretek vele inkább mindent megbeszélni, mint a mindenben rosszat látó édesanyámmal. Az unokahúgommal sikerült elmennünk az idén Korfura ketten, és nagyon jó volt együtt. Sokszor mondtam az unokatesómnak, ha nem lenne köztünk családi szál, simán elvenném feleségül. Ahányszor megyek, mindig viszek neki valamilyen tábla csokit, beülünk moziba, koktélbárakba és elmegyünk fürdőbe. Egy szó, mint száz: beleszerettem. Hogy miért? Mert annyira jó vele lenni, mert mellette elfelejtem az összes rossz élményemet. Mellette életvidám ember vagyok. Drágámnak, kicsi szívemnek, babynek szólítjuk egymást. De nem tudom, hogy mit tegyek. Ha elmondom neki, hogy beleszerettem, nem tudnék utána hozzá soha többé menni, és ez megmérgezne engem. Tudom, hogy ideje lenne találni egy normális lányt. De ha szórakozóhelyre megyek, akkor is együtt megyünk. Nem tudom, mit tegyek. Kérem, segítsen. Kristóf
Kedves Kristóf! Biztos vagyok benne, hogy unokatestvérével való kapcsolata azért értékelődött fel, mert gátlásos a nőkkel. Ugyan nem írta le pontosan a levelében, hogy eddig voltak-e kapcsolatai, ha igen, eljutott-e a szexig, az egyértelműen tükröződik soraiból, hogy a nők terén komoly deficittel küzd. Ez nem megkerülhető probléma. Arra is tett utalásokat levelében, hogy gyermekkori traumái mindmáig nem kerültek feldolgozásra. Mind az apjával, mind az anyjával gondjai voltak és vannak, és ez a mai napig kedvezőtlenül befolyásolja emberi kapcsolatait. Unokahúga ebben az élethelyzetben narkotikumként jelenik meg. Ezért óvatosan bánjon az érzéseivel. Az a javaslatom, hogy ne lovalja bele magát az unokahúgával való fantáziálásba, mert kellemetlen csalódás érheti. Levele azt a benyomást kelti az olvasóban, hogy unokahúga is szívesen keresi az Ön társaságát. Ha beszélgetést kezdeményez az egymás iránti érzésekről, javaslom, hogy ne kezdje szerelmi vallomással. Inkább őt kérdezze ki, hányadán áll Önnel. Ha megkapja az őszinte választ, annak alapján jobban meg tudja ítélni, mi legyen a következő lépés. A világtörténelemben már voltak (és vannak) házasságok unokatestvérek között, ezt sem tartom ördögtől valónak. A gyermeknemzésre vonatkozó genetikai veszélyek alapos megismerése ebben az esetben alapvető követelmény. Kérem, járjon el körültekintően. Üdvözli Gerevich József
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: