A kényszeres önkielégítés-témához szeretnék hozzászólni. Pontosabban az “Egy férjnek is lehet magánélete” című hozzászóláshoz. Szerintem Önnek teljesen igaza van, és nekem olyan érzésem van, mintha a Hozzászóló próbálná menteni a mundér becsületét.
Én is pontosan abban a helyzetben vagyok, mint az a hölgy, akinek a férje nem őt választja… Hat éve vagyunk együtt a párommal, szinte elejétől fogva együtt is élünk, de nem vagyunk házasok, és nem dolgozunk baba-projekten, viszont ettől függetlenül engem, mint nőt nagyon bánt a viselkedése. Kb. 3 éve egyáltalán nincs köztünk szex.
Kedves Hozzászóló, fogalma nincs arról, hogy kedves férfitársai porig alázzák a nőket azzal, hogy igazi szex helyett a virtuálisat választják, hogy bujkálnak, hazudoznak, néha ígérgetnek (amiből soha nem lesz semmi), és erre ennyit hoz fel, hogy “jár nekik a magánélet”? Jól van, járjon, de akkor ne akarjanak tartós kapcsolatot, amiben csak az anyjukat pótoljuk! Üljön a számítógép előtt, nézze a mű-nőket, ahogy vezényszóra nyögnek, de aztán senki ne csodálkozzon, ha egy hús-vér nővel nem tud mit kezdeni.
Csak a hazudozások, a mellébeszélések és a másik áltatása marad, miközben az a nyomorult nő azt hiszi, hogy vele van a baj.
Kíváncsi lennék, hogy az ilyen fazonok (mert ők nem férfiak) mit szólnának, ha a feleségüknek is “járna a magánélet”?! Üdvözlettel Emőke
Kedves Emőke!
Hozzászólását a “Kényszeres önkielégítés a szomszéd szobában” című levélváltás során kialakult vitához nagyon köszönöm. Külön öröm a számomra, hogy olyan nő szól bele a vitába, aki maga is érintett, sőt szenvedő alanya a férfiak önkielégítésével összefüggő problémának. Ez a hozzászólás eddigi tapasztalataimat támasztja alá: nem kevés azoknak az asszonyoknak a száma, akik közvetve vagy közvetlenül amiatt érzik szexuálisan elhanyagolva magukat, mert a férjük ahelyett, hogy velük lenne, önkielégít. A maguk esete még súlyosabbnak látszik, hiszen már három éve semmilyen szex sincs maguk között. Nem is elég világos, miért maradtak együtt. Hiszen a hozzászólóhoz intézett érveiben igen sok a férfiakkal szembeni indulat, melyet láthatóan már nehezen tud magában tartani. Én ezen a ponton egy kicsit óvatosabb is lennék: nem kellene az egész férfitársadalmat büntetni azért, mert egyes férfiak szexualitása nem érte el a felnőtt kor küszöbét. A mű-nőkkel kapcsolatos fejtegetéseivel teljesen egyetértek. A kamaszkorban gyökerező, ilyenkor szokásos autoerotikus mozdulatok és beidegződések ellentétesek az érett heteroszexualitás jellemzőivel, nem erősítik, nem kiegészítik, hanem gyengítik azt. A maszturbációnak megvan a maga fontos szerepe az emberi fejlődésben, a heteroszexualitásra való szocializáció szinte elengedhetetlen részeként. De ha kikerül ebből a kontextusból, és valamilyen furcsa zárványként befurakodik egy párkapcsolat hétköznapjaiba, akkor ez a tevékenység a szexuális kapcsolatban rejlő zavarok egyik tünetévé válik. Ez alól azok a helyzetek jelentenek kivételt, amikor a heteroszexuális kontaktusra valamilyen objektív okból nincs lehetőség. Abban is egyetértek magával, hogy a férj “magánélete” és a “feleség magánélete” egymástól elválaszthatatlan fogalmak. Üdvözlettel Gerevich József
