Ez utóbbi levélre adott válasza viszont meglepett, számomra nagyon egyoldalúnak tűnik, olyan, mint hogyha sok lehetőséget hagyna figyelmen kívül. Én férfi vagyok, a harmincas éveim elején-közepén.
Ami először szemet szúrt nekem, az az, hogy ön konzekvensen azt írja, hogy a férj a szeretkezés HELYETT végez önkielégítést, holott én ezt egyáltalán nem látom ilyen evidensnek. A hölgy írja is, hogy \”…próbáltam én is kedvesebb lenni, és többet szeretkezni vele. Úgy éreztem, sikerült is közelebb kerülni hozzá…\” – én ebből pont hogy nem arra következtetek, hogy a férfi a felesége közeledését úgy általában elutasítaná. Még azt sem gondolnám, hogy az önkielégítés miatt biztosan kevesebbet szeretkeznek, mint anélkül. Minden ember különböző, és nem tudom, hogy a férfiak hány százaléka végez rendszeresen önkielégítést. Viszont szeretném felhozni itt a saját példámat, gondolom, nem én vagyok az egyetlen ilyen téren: számomra a partneremmel való szeretkezés teljesen más dimenzió, más élmény, mint az önkielégítés. Számomra csak kis részben helyettesítheti egyik a másikat, és csak rövid, korlátozott ideig. Van, hogy kizárólag szeretkezésre vágyom, és van, hogy kizárólag önkielégítésre. Épp ezért én semmi rosszat nem látok abban, amit a férj tesz, hiszen neki is lehet ugyanilyen beállítottsága. Valószínűleg az ön saját tapasztalata, beállítottsága másmilyen, ezért mutat ön kevesebb empátiát a férj felé.
A második gondolatom, hogy szerintem az embernek joga van a párkapcsolaton belül is magánélethez, viszont fontos, hogy ez ne menjen a kapcsolat kárára. A férfi önkielégítését én ebbe a kategóriába sorolom, ebben az esetben szerintem akkor elfogadható ez, ha emiatt nem szeretkezik a férj lényegesen kevesebbet a feleségével, illetve, ha a gyerekvállalási esélyeket nem csökkenti (azaz a lehetséges teherbeesési periódusban nincs önkielégítés a férj részéről). Egyéb kritériumot viszont nem látok, hogy a férj ezen keretek betartásával miért ne szerezhetne örömöt önmagának. A férfi ezt értékelheti a magánéletébe való beleszólásnak, a magánélete el nem ismerésének is.
A harmadik észrevételem a kommunikációval kapcsolatos: a levélből az derül ki, hogy a férj erről a dologról nem kommunikál nyíltan a feleségével. De vajon ez kizárólag az ő felelőssége? Lehetséges, hogy a férj nem érzi azt, hogy a feleségével ezt a dolgot meg tudja beszélni, hogy a nő nyitottan, befogadóan várja a férj véleményét. Hét éve élnek együtt, lehetséges, hogy a férfi megalapozottan (sok tapasztalattal, próbálkozással a háta mögött) véli úgy, hogy ezt a dolgot megbeszélni reménytelen, és így inkább meg sem próbálja. A hölgy leveléből éppen hogy arra következtetek, hogy a férj nyílt kommunikációja esetén sem lenne hajlandó kilépni a saját szemszögéből, átértékelni az álláspontját, számára az egyedüli megnyugtató rendezése a dolgoknak az lenne, ha a férj abbahagyná az önkielégítést. Ilyenformán úgy gondolom, hogy az összhang hiányáért nagy részben a feleség is felelőssé tehető.
Tisztelettel: egy hozzászóló
Kedves Hozzászóló! Levelének nagyon megörültem, hiszen ritkán kapok kritikus hozzászólást, amelyben új szempontok vetődnek fel, olyanok, amelyekre én nem gondoltam. Az ön kommentje is ilyen. Kritikája három mondatban foglalható össze: 1. Egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy a férj szeretkezés helyett önkielégít; 2. Az önkielégítés a férj magánügye, mert igenis lehet egy házasságon belül is a feleknek magánügye; 3. Lehetséges, hogy a férj azért nem akarja megbeszélni az ügyet a feleséggel, mert korábban rossz tapasztalatai voltak, és nem hiszi, hogy ez a kérdés megbeszélhető a feleségével. Első megjegyzésem az, hogy mindhárom felvetésében lehet igazság. Nézzük az elsőt. Azért gondoltam, hogy a férj szeretkezés helyett önkielégít, mert a levélíró következetesen azt írja a levelében, hogy miután elalszik, akkor önkielégít a férj. Nehezen képzelhető el, hogy elalvás előtt az asszony szeretkezik a férjével, majd elalszik, miközben a férj átvonul a másik szobába önkielégíteni. De nem teljesen elképzelhetetlen, valóban. A második felvetés az önkielégítés magánügy-jellegéről szól. Ebben is lehet igazság. De ez szerintem attól függ, hogy milyen megállapodás van a két fél között. Ha abban állapodnak meg, hogy nemi kérdésekben lehet közöttük magánügy, akkor ez rendben van (természetesen akkor, ha nem a szeretkezés rovására történik). Persze ebben az esetben a félrelépés, sőt titkos viszony fenntartása is magánügy. De ha nem ebben állapodnak meg, akkor nincs mit tenni, tisztázni kell a helyzetet. A harmadik felvetését érzem a legkevésbé reálisnak. Egy válaszlevél megfogalmazása esetén csak abból indulhatunk ki, ami le van írva. Az asszony levelében pedig egyértelműen az szerepel, hogy mindkét kezdeményezését a probléma megbeszélésére a férj agresszíven reagálta le. Ez pedig nem elfogadható. Végezetül szeretném megköszönni, hogy követi Az intimitás útvesztőit, és vette a fáradtságot, hogy leírja véleményét a szomszéd szobában önkielégítő férj és aggódó felesége ügyében. Üdvözli Gerevich József
