Tisztelt dr. Gerevich József! Szoktam olvasni a blogot, és megdöbbenve tapasztalom, mennyi fiatal lány ír Önnek, és hányan szenvednek párkapcsolati problémákkal, ezeknek köszönhetően vettem a bátorságot, hogy én is megírjam a magam történetét. 25 éves lány vagyok és még sosem volt normálisabb hosszú távú kapcsolatom (18 évesen kezdtem fiúzni és az első barátom 5 hónap után egyik napról a másikra \”már nem érezte azt, amit az elején\” elhagyott, ez a mai napig nagy trauma számomra). Van egy fiú (Ádám), aki 1 évvel fiatalabb nálam, 6 éves korom óta ismerem, általános iskolában, és a gimnáziumban is évfolyamtársak voltunk. Sosem volt szorosabb a kapcsolatunk, de egyik nyáron 13 éves koromban találkoztunk nyáron, és a családjával töltöttünk egy napot, amikor is nagyon sokat beszélgettünk és teljesen elbűvölt, milyen szenvedéllyel tudott beszélni dolgokról, amik engem nem is érdekeltek, mégis Őt bármeddig el tudtam volna hallgatni. Innentől kezdve követtem soron az “életét”, már amennyire külső szemlélőként ez lehetséges volt. Tizenhat évesen iskolát váltottam és 21 éves koromban váratlanul felbukkant és érdeklődni kezdett, hogy alakult az életem. Alapvetően nehezen nyílok meg igazán, eleinte ez Vele is így volt, végül találkoztunk, és órákon át beszélgettünk minden probléma nélkül, minden témában (ami rám szintén nem jellemző), de én nem is akartam belefolyni semmibe, mert 3 héttel később költöztem külföldre. Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, úgy éreztem, szívesen közeledne, de közben bizonytalan is. Megkezdtem új életemet, minden új volt és élveztem a szabadságot, úgy éreztem, most élem ki magam igazán. Két héttel később váratlanul meglátogatott, nagyon jól éreztük magunkat együtt, és elcsattant az első csók is, rá 2 napra pedig ment haza. Utána is beszélgettünk, de úgy éreztem, megijedt, és hirtelen távolságtartóbb lett. Ennek ellenére, mikor 1 héttel később családi okokból hazamentem, ő hozott el a pályaudvarról, majd hirtelen ismét eltűnt, mikor kerestem, egy barátja vette fel a telefont, és egy teljesen egyértelmű hazugsággal lerázott. Utána 1 évig nem hallottam róla, majd egy fesztivál miatt írtam nyáron egy levelet, többek között Neki is. Ismét elkezdtünk beszélgetni, találkoztunk is, többször is bocsánatot kért, és elmondta, hogy megijedt a hirtelen jött felelősségtől, utólag pedig még hálás is voltam neki, mert ha ki is alakult volna belőle valami, akkori helyzetemben nem lettem volna hűséges Hozzá. Nem történt közöttünk semmi, a barátságunk (?) folytatódott, és mindent tudtunk egymásról. Egy évvel később terhes lettem az akkori barátomtól (nem volt tervezve, és a kapcsolat sem volt ideális), de még a kezdeti fázisban veszítettem el a babát. Ő végig mellettem volt és támogatott (jobban, mint az \”apa\”) és ez nagyon sokat jelentett, habár a trauma miatt akkor ezt nem vettem annyira figyelembe. Két hónappal később ismét találkoztunk, csókolóztunk, és vele töltöttem az egész éjszakát (szex nem volt). Úgy terveztük, ő ott hagyja az iskolát, és otthon keres munkát, én megtehettem, hogy 3 hetente haza járhassak, akkor úgy voltunk vele, kibírjuk. A B terv szerint pedig, ha nem talál otthon semmit, Angliába költözik. A távolság ellenére szerintem jól működött a dolog, a megbeszéltek alapján 3 héttel később ismét találkoztunk, igyekeztem nem rá akaszkodni, mert attól féltem, ismét megijed (ez azóta is jellemző a “kapcsolatunkra”). 2 héttel később egy váratlan ajánlatot kapott, és 4 napon belül költözött is. Bennem akkor egy világ omlott össze, mert úgy éreztem, ez már túl sok kilo méter lenne közöttünk, és majd Őt is biztosan beszippantja a nagy szabadság utáni vágy, ami engem is jellemzett évekkel ezelőtt, így fájó szívvel és végül közös egyetértésben megbeszéltük, hogy ennek így nincs értelme. Én teljesen kiborultam, habár változó gyakorisággal, de tartottuk a kapcsolatot. Nekem közben volt 1-2 fiú az életemben, de egyik sem volt komoly, és nem is jelentettek igazán semmit. Hat hónappal később váratlanul úgy alakult, hogy egy időben voltunk otthon, találkoztunk is, átbeszéltünk mindent és ismét együtt töltöttük az éjszakát. Én ismét éreztem mellette azt, hogy a létező legjobb helyen vagyok a legjobb emberrel, elönt a béke és a nyugalom. Három hónappal később ugyanez történt, de akkor 4 napot töltöttünk együtt folyamatosan (erre korábban sosem volt példa), ám az utolsó előtti nap beteljesült az, amitől mióta ismerem, félek, eltűnt (habár most legalább szólt előre, “engedélyt” is kért rá), és csak másnap találkoztunk megint. Egy hónappal később volt egy súlyos balesetem, műtét előtt Ő volt az egyetlen, aki megnyugtatott, utána ismét eltűnt 3 hétre. Jelenleg itt tartunk. Már úgy éreztem, jobban járok, ha lemondok róla és kettőnkről, mert néha abszolút nem tudom, van-e ennek értelme, de ekkor újra felbukkant egy érzelgősebb levél formájában. Annak ellenére, hogy sok minden szól ellene/ellenünk, el tudnám vele képzelni az életem… Ön mit gondol? Kíváncsian várom véleményét, és bocsánat, hogy ilyen hosszúra sikeredett.
Köszönettel: Zsófi
Kedves Zsófia! Levele egy jellegzetes férfitípussal ismerteti meg az Intimitás útvesztői olvasóit. Ezt a férfitípust ’intermittáló férfinak’ neveztem el. Ez a férfi olyan, mint A Szenvedélyek viharában című amerikai játékfilmben Tristan Ludlow (Brad Pitt alakítja), egy fiatal férfi, aki hol eltűnik, hol visszatér, és eltűnésével és visszatérésével is súlyos frusztrációkat, tragédiákat okoz családja, ismerősei körében. A maga esetében, kedves Zsófia, szerencsére még nem tartunk itt. Én személy szerint a problémát leginkább abban látom, hogy az igazi partnerkapcsolat által generált érzések, kötődés jellemzi a maga viselkedését, miközben nincs szó igazi partnerkapcsolatról. Mert miért omlik össze, amikor kiderül, hogy Ádám hosszabb időre külföldre megy? Hiszen eddigi kapcsolatukból ez egyenesen következett. Mert végül is mi jellemzi ezt a fiút? Ő nagyon is következetes: nem vállalja fel a kapcsolatot, nem köteleződik el hosszú távon, megriad a felelősség előtt. És soha semmilyen ígéretet nem tesz. Ha ez így van, akkor nem látom ésszerűnek várni az ellenkezőjét. Még azzal sem áltathatja magát, hogy majd maga megváltoztatja őt. Hiszen erre módja sincs, olyan gyorsan tűnik el egy-egy rövid találkozásukat követően (vagy közben). Én a maga helyében alaposabb önvizsgálatot tartanék. Mivel éri el ez a fiú (férfi), hogy maga azt élje meg a vele való társaságban, hogy jó helyen van, „a létező legjobb helyen”. A leveléből egy dolog látszik: amikor beteg vagy bajban van, akkor ott van, vigasztalja magát, segít. Ez fontos szempont, valóban. A barátok ilyenek. Ha éppen itthon tartózkodik és megtudja, hogy magának van valamilyen baja, akkor jön, segít. De semmilyen más kézzelfogható magyarázatot nem találok a maga vonzódására. Hiszen azt a tényt, hogy olyan témákat is figyelmesen végighallgat, amelyek magát nem érdeklik, a pozitív érzelmi elfogultság magyarázza. Sokkal fontosabb lenne, ha például ez a fiú arra késztetné, hogy olyankor is megnőjön az érdeklődése a különböző témák iránt, ha ő nincs jelen. Ha tehát maradandó lenne a hatása a maga fejlődésére. De ez a ritka találkozások miatt nem történhet meg. És még valami. Szinte semmit nem tudunk erről a fiúról. Nem lehet érzelmileg tartósan elköteleződni valakihez, akit nem ismerünk. Ezt jól fontolja meg. Üdvözli Gerevich József
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: