Tisztelt Doktor Úr!! Jelena vagyok, egy 43 éves nő. Két és fél hónapja lett vége egy számomra nagyon meghatározó 5 éves kapcsolatnak, tehát friss még nagyon (közben egy hete újra kopogtat az ajtómon). Viszont kb. egy hónapja megismerkedtem egy 37 éves csodálatos férfival, aki már szinte az első pillanattól kezdve majdhogynem felejtetni tudta velem friss szakításomat és előző páromat. Gyorsan történtek a dolgok, erős volt a vonzás, és láttam egy sebhelyet a hátán, amiről nem akart beszélni, ettől lett gyanús a heg, mire már a 3. alkalommal kiszedtem belőle, hogy öngyilkossági kísérlet miatt került oda a heg. Szinte rögtön szerelmet vallott, és hogy a feleségét látja bennem. Van egy nagyon bölcs édesapám, és 3 felnőtt férfi öcsém, és őket faggattam arról, hogy férfi lélekkel tényleg lehet ilyen, hogy a férfi szinte azonnal ilyen szeretetet érezhet? Közben kétszer is viccelődött azzal, hogy visszatér a bipoláris depressziója, valami kapcsán, amely viccnek igazság alapját véltem felfedezni.
A legszembetűnőbb, hogy 2 éve nem dolgozik “normálisan” kitűnő mérnök diplomával, és angol, francia nyelvtudással, ahogy magáról beszél,hogy ő a legjobb ember a világon stb., és hogy már egy hét után, mantráztatott, hogy ő számomra a legtökéletesebb férfi és ember a világon, meg hogy életem szerelme, és örökre az idők végezetéig, és ezt 10x-20x, rengetegszer elmondatja velem, és nagy nehezen megnyugszik. Akár egy szelet kenyér hatására, amit adtam neki egy reggel, elindul a lavina, és el is késtem a munkahelyemről 20 percet (ez volt úgy mond az utolsó csepp, mert az életet muszáj csinálni).
Csodálatos férfi, kivülről is, vízilabdás alkattal (vízilabdázott) csodálatos érintésekkel, ölelésekkel, csodálatos meglátásokkal, értékrenddel, világlátással, műveltséggel és tudással, amit én nem is érek fel. 15 évig filmeztem, és még a filmeket is jobban tudja, amikben dolgoztam… És nem tudom, hogy jól gondolom-e… Remélem, nem nyúlt a levelem túl hosszúra (menekülni szeretnék, de vonzódom, és gondolok rá…). Nagyon köszönöm: Jelena
Kedves Jelena! Levelében olvasom, hogy hirtelen két férfi is lett az életében. Az ex, aki visszatért, és az új férfi, aki maga a tökéletesség, diplomás, több nyelven beszél, rendkívül művelt, tájékozott, a tetejében még vízilabdás alkat (ami, gondolom, azt jelenti, hogy atléta külsejű, széles vállakkal, erős izomzattal). Kell ennél jobb és szebb? De valami mégis beárnyékolja a boldogságát. Ez a “legtökéletesebb” férfi “mantráztatja” magát, azaz sokszor kell egymás után elmondania neki, hogy ő a tökéletes, és azt is, hogy ő élete szerelme örök időkig. Mert csak ettől nyugszik meg. Azt nem tudom, milyen súllyal esik a latba, de még az is kiderült róla, hogy bipoláris betegségben szenved (ennek az információnak a valóságértéke nem világos). A gondokat talán az is szaporítja, hogy a néhány hónapja véget ért öt éves kapcsolat újraéledt volt barátja megjelenésével. Ugyan nem tesz fel konkrét kérdést levelében, arra következtetek a sorok mögött, hogy nem az a legnagyobb dilemmája, visszafogadja-e volt barátját, hanem az, mi legyen a tökéletes férfival. Mert – gondolom – a maga számára sincs teljesen rendben, miért van szüksége élete szerelmének arra, hogy hosszasan ismételje erényeit. Nagy a valószínűsége annak tehát, hogy menekülési késztetései a férfinak e furcsa infantilizmusával magyarázhatók. Nyilván ezerszer végiggondolta, hogy a vízilabdás alkatú férfi mellett a maga szerepe elsősorban terápiás lenne, egyfajta “kedves nővér”, akinek a rá bízott zaklatott pici gyermek lecsendesítése a fő feladata. Ha erre vágyna, nem menekülne, és nem írt volna levelet nekem. Meneküljön, amíg nem késő. Üdvözli Gerevich József
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: