Egy asszony lázadása

• dr.Gerevich József
• 2014. január 21. kedd

Kedves Doktor Úr! Úgy érzem, az egész katolikus egyházzal hadakozom. Sok erőmet veszi el és falakba ütközöm. Tizenhárom éve vagyok házas, van két fiúnk, általános iskolások. El szeretnék válni. Szépen megbeszélni és különválni. Hiába vagyok hívő, akkor is. A férjem sokat foglalkozik a fiúkkal, szeretném, ha ő is és én is sokat lennénk velük, de külön. A házasságunkat nem lehet megmenteni, mert nem szeretném. Szabadon akarok gondolkodni. Eddig nem igazán beszéltem, csak éltem csendben egy férfi mellett. Ő egyre szigorúbb vallási elveket vallott, én egyre liberálisabb lettem. Volt külső kapcsolatom, már nem szégyellem magam miatta. A férjem sokat bántott szóban, minősítette az olvasmányaimat, a családomat, a megnézett filmeket, egyáltalán a gondolataimat. Sokszor csak csöndben voltam. Egy ideig azt hittem, akkor így kell élni, aztán jól éreztem magam máshol. Most érzem azt, elég volt, nem szeretném ezt tovább tűrni. Megkésett személyiségfejlődés, mondta egy szakember rám. Amióta itthon végre kimondtam, hogy szeretnék elválni, még durvább minősítéseket kapok. A férjem Isten nevében oszt igazságot, bűnösnek tart. Szerinte bocsánatot kell kérnem, és ő megbocsát. Válás pedig nincs, a keresztre esküdtem meg. A gyereknevelésre alkalmatlan vagyok, mert egy erkölcsi fertő, ahogy gondolkodom és élek. Nyilván ez nem így van. A férjem egyre rosszabbul van, és egyre többet imádkozik. Én járok pszichológushoz, ő utálja a pszichológiát. Sajnos a férjem a gyerekek elé viszi a kérdést, hiába kérem újra és újra, hogy ne tegye. A nagyfiam az apjával azonosul (mama, válás nincs), a kisfiam hozzám bújik, és nem beszél.  Sokszor azt gondolom, menekülj, te asszony! Van két gyermekem, és van egy egzisztenciális szorongás. És vagyok én, akinek el kellene indulni, bízni az új életében és nem félni. Jelenleg nincs hová mennem. A lakáshitelt fizetni kell, emellett csak egy albérlet rezsijét tudnám fizetni. Közben azért elkezdtem spórolni, de eltart egy ideig, míg összegyűlik kellő pénzösszeg. Anyagi okok miatt nem lehet maradni, azt látom.  Milyen tanácsot tudna nekem adni, doktor úr? Üdvözli Róza

Kedves Róza! Ha jól értem levelét, a férjével való házassága során útjuk kétfelé haladt. Férje ott maradt, ahol elindultak, míg maga jelentős változáson (érési folyamaton) ment keresztül. Ma ott tart, hogy számos jelentős kérdésben másként gondolkodik, mint a férje. Ez az egyik probléma. A másik, hogy férje nem fogadja el a maga másságát, és nem fogadja el azt sem, hogy elváljanak. Ráadásul nem érti, hogy maga miért nem veti alá magát az ő akaratának, illetve miért nem fogadja el a katolikus egyház általa közvetített elveit. Különösen megnehezíti a helyzetét, hogy két gyermeke is van, akikért felelősséggel tartozik, és akiknek elvesztésétől és sérülésétől is fél, bizonyára joggal, hiszen férjével való konfliktusa a gyermekek előtt zajlik. Férje mintegy szövetségeseket lát gyermekeiben maga ellen, és ez igencsak aggasztónak látszik.  Bár csak burkolt utalás van erről levelében, de kikövetkeztethető, hogy férje arról is tud, hogy a maga életében nem ő az egyetlen férfi. Narcisztikus sérelméből fakadó indulatai is közrejátszanak tehát agresszív viselkedésében. Mindezt tetézi az anyagi helyzete, hiszen nincs elég pénze, jövedelme, hogy önálló életet kezdjen. A leginkább vízválasztó a kapcsolatukban az a pillanat lehetett, amikor kimondta, hogy válni szeretne. Olyan férjnek mondta ki, akinek a válás szó nincs a szótárában, sőt, bűnnek tekinti azt. Ez hát a helyzet. És mi a megoldás? Valószínűleg nincs minden szempontból jó megoldás. Legelsősorban nagyon gyorsan olyan helyzetet kellene teremteni, hogy a gyermekek minél kevésbé legyenek traumatikus élményeknek kitéve. Miután nincs hová vinni a gyermekeit (és kérdés, hogy magával mennének-e), békét kellene kötnie a férjével, bármennyire is fényévnyi távolságban vannak egymástól. A továbbiakban kerülni kellene a nyílt vitákat, a hangos veszekedéseket, a gyermekek felhasználását a szülők konfliktusának megoldásában. E cél érdekében fegyverszüneti megállapodást kellene kötnie a férjével. Egy átmeneti konszolidált időszak mindkét fél számára lehetőséget ad a helyzet alaposabb átgondolására, magának arra, hogy megerősödjön, és megteremtse a feltételeit a szétköltözésnek, ha mindenképpen így dönt. Még egyszer hangsúlyoznám: a gyermekek szempontjai most a legfontosabbak. Üdvözli Gerevich József