Nagyon el vagyok keseredve, de mielőtt elmegyek egy pszichiáterhez, az Ön véleményét is megkérdezném. 36 évesek vagyunk, 16 éve házasok, egy 10 éves fiúnk van. A férjem nagyon jó ember, három éve a szerencsejátékozást is abbahagyta miattunk. A környezetünk szerint ő mintaférj, mi mintacsalád vagyunk. Sajnos a szex sosem volt túl mérvadó a házasságunkban. Én ritkán akartam, a férjem pedig nem követelődzött. Három éve rosszindulatú daganatom volt méhnyakban, ezért hüvelycsonkításom volt. A párom azt mondta, olyan mintha egy szűzlánnyal lenne. Soha nem mondta, hogy zavarja. Mondjuk a végig varrt hasamhoz sosem ért hozzá. Mint utólag rájöttem, férfiakkal tart fenn szex-kapcsolatot. Élőben is van állandó partnere, és a neten rendszeresen disznólkodik. Lebukott, a kérdéseimre azt válaszolta, hogy nem a műtétem váltotta ki belőle, de annak környékére tehető a dolog kezdete. Persze felmerült bennem, hogy ha így is volt, akkor a hajlam már meglehetett benne. Szóval másfél éve élünk így, mintha semmi nem történt volna, azt mondta, hogy nem akar elhagyni, szeret, de ha elküldöm, megérti. Azóta talán egyszer-kétszer voltunk együtt, nincs kedvem hozzá, ő meg nem mer kezdeményezni. Első szempont mindkettőnknek a lányunk boldogsága. Rettegek, hogy sose tudódjon ki. Néha úgy érzem, hogy megfulladok, ilyenkor kihisztizem magam, a férjem meg nem érti hogy mi a bajom. Ez a legröhejesebb, mikor megkérdi, hogy mi baj, és megsimogat, és ilyenkor fát lehetne vágni a hátán. Egyébként mindent elkövet értünk, tényleg. Szeretem, mint embert, de néha nagyon dühös vagyok rá. Maga mit tenne az én helyemben? Tisztelettel Mimi
Kedves Mimi!
Megértem fájdalmát. Amikor hozzáment a férjéhez, egy heteroszexuális emberrel házasodott össze, most viszont szembesülnie kellett, hogy férje a másik nemmel is tart fenn szexuális kapcsolatot, tehát van egy másik élete is, amelyről maga nem tudott. A tényből logikusan következő lelki fájdalmon és csalódáson túl a homoszexualitással kapcsolatos hiedelmei is belejátszanak abba, hogy még tragikusabbnak élje meg a helyzetet. A házasság szempontjából én nagyobb jelentőségűnek tartom azt a körülményt, hogy megcsalták és eltitkoltak egy fontos információt maga elől, mint azt, hogy a férje a másik nemhez is vonzódik. Ezért joga van elválni, megszüntetni a házasságot. Én azonban nem ezt tenném. Várnék ezzel a lehetőséggel. Nézzük az érem másik oldalát: ahogy írja, a férje rendes ember, családszerető, ráadásul mássága ellenére ragaszkodik magához, ragaszkodik a gyermekéhez, „mindent elkövet magukért”. Maga is „szereti őt, mint embert.” Én még többet beszélgetnék vele, szeretném jobban megtudni, mi játszódik le benne, hogyan éli meg a helyzetet, és képes-e arra, hogy a továbbiakban – ha tényleg szeretne magukkal maradni – monogám módon éljen maga mellett. Szerintem a „törésvonal” annak mentén húzódik, hogy tart-e fenn külső kapcsolatot vagy nem. Ezt jól fontolja meg. Én azt is tenném, hogy felkeresnék egy pszichoterapeutát, akivel alaposan átbeszélném a bennem lévő nehéz gondolatokat a férjemről, a homoszexualitásról és eddigi életemről. Ez sokat segítene. Üdvözli Gerevich József
