Kedves Doktor Úr! Apám alkoholista volt, és egyszer nagyon elverte anyámat, én megijedtem és elszaladtam. Ez éjjel történt. Mire hazaértem, nem ismertem fel anyám… szinte duplája volt a feje, bordája eltörve, haja kitépve…. Apám összerugdosta, ahol érte… majdnem agyon verte… szerintem volt is neki eszméletvesztése is. És akkor megfogadtam, hogy többé nem hagyom, hogy ilyen történjen… elköltöztünk tőle… ide Nánásra, de utánunk jött. Innen is többször kellett menekülni előle… egyszer, talán meguntuk, hogy állandóan meneküljünk… nem mentünk el… bejött, és kis szóváltás után a bátyám csajának esett, nah ezt nem hagytam, nekiálltunk verekedni… anyám le akarta szedni rólam… apám meg nyomta volna a fejem az égő gázba, mert pont kávét akartunk felrakni… és ahogy anyám apám felrántotta, hogy ne tudja belenyomni a fejem, eltört egy üvegpolc, én meg felkaptam egy nagyobb üvegdarabot… egy pár pillanat szünet volt, talán amíg megfordult… és anyámra akart támadni… nah persze nem felejtettem a fogadalmam, és felé tartottam az üvegdarabot, ő meg beleszaladt… szétvágta a száját, alul, meg kicsit felül is… Erre lehiggadt, és mindent összeköpködött vérrel, a falakat, a tükröt, amit tudott, és elment… Később ivott még vodkát, és összevarrta magának… Na végül is még párszor fenyegetett, meg jött, de mi akkor épp albérletben voltunk…. Utána nem jött többet… Azóta már kibékültünk, de nem nagyon járok hozzá… Azt szeretném kérdezni, meg lehet ezt oldani pszichológus, pszichiáter nélkül? Vagy el kellene mennem valamelyikhez? Elnézést a névtelenségért. Most 40 éves vagyok.
Kedves Ismeretlen Levélíró! Talán nem véletlen, hogy A rossz anya című levélváltás után jelentkezett történetével, amely egy rossz apát mutat be a blogomat olvasók nyilvánosságának. Jogos az időzítés. Még az olvasók azt gondolnák, hogy tendenciózusan csak az anyák rosszaságáról írok, az apákéról nem. Valóban, lehet ilyen optikai csalódás. A levélírók ugyanis zömében nők, akik elsősorban anyjukkal kapcsolatos konfliktusaikról, traumatikus élményeikről írnak, apjukéról kevésbé. Most megtört a varázs. Bár neme nem derült ki a levélből, valahogy azt feltételezem, hogy férfiról van szó, akinek az apjával van baja (ha tévedtem volna, elnézést). Nemét utólag pontosítani fogom (miután szembeszállt apjával nemcsak verbálisan, hanem fizikailag is, ezért gondolom férfinak). Brutális agresszió ömlik leveléből. A történet szinte hihetetlen azoknak, akik ehhez hasonlóval még nem találkoztak. Ezért is érdemes közreadni. Feltételezem, hogy emlékei nem néhány évvel ezelőttről, hanem a régmúlt időkből származnak (most negyven éves). A levele végén feltett kérdés pedig egyértelműen arra utal, hogy nem tudta még túltenni magát ezen a történéssorozaton, amelyet elevenen őriz és hurcol magával komoly teherként. Levelében benne van a kérdésre a válasz is. Hiszen ha annyi év nem volt elegendő a gyermekkori traumák feldolgozásához, valószínűleg spontán, külső segítség nélkül az elkövetkezendő években sem várható, hogy lelkében elrendeződjenek a dolgok. Biztos vagyok benne, hogy egy szakember – kérdéseivel, megjegyzéseivel, magyarázataival, értelmezéseivel és megerősítésével – gyors és hatékony megoldást talál majd. Erre nem kellene már tovább várnia. Üdvözli Gerevich József
Levélíró partnerem a következő kiegészítést tette az első leveléhez:
Kedves Doktor Úr! Nő vagyok, és gyerekkoromban történt a verés…19 voltam, mikor megtörtént, h megvédtem anyámat…az az igazság, voltam pszichológusnál, más ügyben, a gyerekek féltéknysége miatt. de ő rögtön levágta mi a helyzet és kezelni akart..csak én nem akartam…és nem tudnék vele ezekről beszélni.. Igen tudom, h furcsa, h nő létemre ilyet tettem, de végül is ő tanított, h védjem meg magam mindig..és sokszor szóltam neki akkoriban, hogy ne bántsa anyám, mert megölöm..ez nem használt.. elköltöztünk, és akkor is utánunk jött, így szerintem elkerülhetetlen lett ez az egész… a saját házunkban történt mindez, végül is lehet önvédelemnek, vagy nem tudom minek nevezni… az igazi baj az, hogy nem tudom felismerni, hogy ezzel el kell-e mennem pszichológushoz, pedig ő mondta, hogy igen, de valahogy nem hiszek neki. Nem érzem magam betegnek. Ezért ő türelmesen várja, hogy segítséget kérjek, ami nekem nem nagyon megy…és gondoltam hátha megúszhatnám ezt a pszichológus dolgot, esetleg ő tévedett, hogy mennem kell.. azt hiszem a néhány órás konzultáció, sokkal tovább tartana, talán évekig is… ( a válaszát köszönöm. 🙂 .