Kedves Gerevich Doktor! A rossz anya című írására (http://drgerevich.blog.hu/2012/10/25/a_rossz_anya) szeretnék reagálni. Paranoid személyiségzavarban “szenvedő”, alkoholt nem megvető “anya” mellett nőttem fel. Apám külföldön dolgozott, ha pedig otthon volt, akkor józanul nem sokat láttam. Tíz évesen gyógyszer-túladagolással és érfelvágással próbáltam öngyilkos lenni. Sokat voltam gyerekpszichiátrián, de mindig visszakerültem anyám mellé. Tökéletes színész volt, mindig sikerült eljátszani, hogy mindenki más hibás mindenért ő pedig valójában egy áldozat, aki él hal a családért. Mikor az ajtók bezáródtak, akkor viszont levette álangyali bőrét, kezdődtek a verések és szitkozódások. Szinte minden házi munka az én feladatom volt, enni alig kaptam, ruhám nem volt, sokszor az ő régi cipőiben, kabátjaiban jártam, amik lógtak rajtam. Apám gyenge ember volt, inkább elmenekült a barátaival a kocsmába, vagy ki tudja még hová. Külföldre is azért ment dolgozni, hogy szabaduljon otthonról. Gyakran anyám is eltűnt otthonról, 1-2 hétig nem tudtam merre van. A velem egykorúak, iskolatársak, szomszédok, ismerősök inkább megvetettek a helyzetem/nyomorom miatt, nem kaptam segítséget, csak akkor mikor félholtra verve, koponyatöréssel kórházba kerültem. Akkor elbeszélgetett vele is a pszichológus, meg még nem tudom ki. 13 éves voltam. Onnantól fogva nem vert, de annál többet szidott és lelkileg terrorizált. Soha nem panaszkodtam, részben mert szégyelltem, a helyzetem, az anyám, a veréseket, részben, mert a “fülek” süketek voltak. Érettségi után Budapestre jöttem, felvettek egyetemre és új életet kezdtem. Nélküle. Pokol volt az életem mellette és a pokol eltartott mindaddig, míg végleg ki nem töröltem az életemből. Egyke gyerek vagyok. Volt egy bátyám, de ő nem élte túl a csecsemőkort se. Én nem bocsájtok meg neki soha. Tiszta szívemből gyűlölöm!
Kedves Ismeretlen Levélíró! Levele megdöbbentő, felkavaró és mélyen elgondolkodtató. Láthatóan nem azért írt, hogy segítséget kérjen. Egyszerűen szét akarta kürtölni a világnak anyjával kapcsolatos, hosszú évek óta magával hurcolt indulatait. Köszönet érte. Nem maga az egyetlen, aki vette a bátorságot, és leírta saját, anyjával kapcsolatos negatív élményét, de a maga levele a legmegrázóbb és egyben a legfelemelőbb valamennyi közül. Azt a sztereotíp anyaképet kezdi ki mindaz, amit ír, amely József Attilát is arra késztette, hogy verseiből kozmetikázza ki anyjával szembeni gyilkos indulatait. Levele azért is példaértékű, mert képes volt függetleníteni magát az anyjától, és új életet tudott kezdeni, elvégezte az egyetemet, és – gondolom – személyre szabott szakmát szerezve, ugyanúgy, mint a többi ember, éli a saját életét. Pszichiáterként pácienseink esetében is erre törekszünk, magának ehhez nem volt szüksége szakemberre. Hatalmas belső erő, céltudatosság, elszántság, önbizalom és még sok minden egyéb kellett ehhez. Egyetlen érdemi megjegyzést szeretnék tenni levelével kapcsolatban. Egyetértek azzal, hogy gyűlöli az anyját, azzal is, hogy nem tud megbocsátani neki. Felhívnám a figyelmét azonban arra, hogy két anyánk van. Az egyik a hús-vér anya, akivel napi kapcsolatot tarthatunk vagy ellenkezőleg, soha nem akarunk látni. És van egy másik anya, egy belső anyakép, amellyel akkor is dolgunk van, ha a valóságos anyánkkal már nincs. Ezen az anyaképen is múlik, hogy mi milyen anyák leszünk, milyen lesz a női identitásunk, milyen partnere leszünk a párunknak, egyáltalán: találunk-e párt az életben. Biztos vagyok benne, hogy alapvetően jól igazgatja az életét, gratulálok ehhez. De ne felejtkezzen meg erről a belső anyáról. Üdvözli Gerevich József
Megdöbbentő? Miért tesz úgy, mintha nem lenne tele a világ meggondolatlanul, bután, ész nélkül, “úgy maradva”, a semmire, hányatott élettel, egy fillér nélkül, a lélegzéshez is túl alacsony IQ-val szülő nőnek nem nevezhető nőstényekkel?
Visszahozatnám az Eugenikát.
A cikkben szereplőnek és a hasonlóaknak üzenem, hogy: névcsere, lakcímcsere, telefonszámcsere, és ennyi! Megbocsájtani? Magyarul a tönkretett gyerek azért majd költse a fizetését ezekre a szemetekre, amikor az árok szélére kerülnek? Soha! Inkább legyen saját családja, és tudja meg, milyen a boldog élet! Költse a pénzt a gyerekeire és a saját családjára! A mocsoktól meg kell szabadulni. Ha akkor nem volt ott az az iszákos amikor a gyereknek legnagyobb szüksége lett volna rá, ha egy életre tönkretette… hát feküdjön bele az ágyba amit megvetett magának!