Tisztelt Doktor úr!
Heves indulatokkal olvastam egyik olvasói levelét. Ebben türelemre inti a kedves olvasót, mert a kedves olvasó kedves férje nem akar gyakran házaséletet élni, illetve kezdeményezni. Tisztelt Doktor úr, ezeket a sorokat egy türelmes olvasója írja, aki 12 éve (!!) türelmesen vár arra, hogy férje, akinek nincs kedve házas életet élni, majd csak a türelem hatására egyszer kedvet kap.
Huszonkilenc évesen ismertem meg férjemet, aki 14 évvel idősebb nálam. Házassága megromlott, mert a felesége nem akart vele házaséletet élni (??), nem volt közöttük semmi érzelmi kapcsolat, csak éltek egymás mellett. Amikor először együtt voltunk, elmesélte, hogy előtte 9 évvel volt utoljára a feleségével, azóta önkielégítést folytatott. Ezt mesélte nekem. Nagyon hittem neki, miattam szállt ki ebből a kapcsolatból, de nem az én kezdeményezésemre!! Nem akartam házas emberrel kezdeni, de ő lett a fehérlovas herceg! Csodálatos szerelem, szex, ahogyan a nagykönyvben le van írva! Éjszakánként nem tudtam úgy megfordulni az ágyban, hogy a férjem meg ne simogatott volna. Viccesen hangzik, de még néha a WC ajtó előtt is várt. Ebben az időben minden nap együtt voltunk. Így aztán nem igazán gondolkodtam el az előzményeken. Melyik nő, 29 évesen, nem lenne teljesen elvakulva… ?
Fél év múlva kezdődtek a problémák, voltak alkalmak, amikor kudarcot vallott, de nem vettem, vettük komolyan a dolgot, nem fújtuk fel a problémát.
Mintegy 10 hónappal azután, hogy összeköltöztünk, és hogy megismertük egymást, terhes lettem. Ettől a pillanattól fogva nem akart velem együtt lenni. A szülés után kezdődtek az igazi problémák, hetente talán 1-2 alkalommal éltünk házas életet. Nem voltam és nem is vagyok az az anyuka, aki csak a gyerekét ajnározza. Néha még lelkiismeret furdalásom is volt, hogy többet ajnároztam a férjem. Ekkor kezdődtek a kifogások. Esténként fájt a feje (nem vicc!!), beteg volt, elaludt, stb. Javasoltam neki, hogy menjünk szakemberhez.
Itt mindenhol azzal kezdték, hogy azonnal szünetet kell tartanunk a házas élettel, hogy ne legyen nyomás rajta. Ekkor már hetek múltak el, hogy hozzám sem nyúlt…. Mindenhol azt kellett hallanom, hogy biztos szegénykét elnyomom, mert túl domináns vagyok! Kedves Doktor úr! Én az első pillanattól olyan voltam, mint mindig, nyitott, eleven, vidám, tudtam mindig, hogy mit akarok. Így ismert meg. Az elején őrjöngeni tudtam volna, hogy milyen türelemről van szó, hiszen más sincs, mint türelem. Közben bevallotta, néha-néha önkielégítést végez. Hormonálisan is vizsgálták, kapott gyógyszert, de nem lett kedve ettől sem, minden maradt a régiben. Szorgalmasan jártunk terápiáról terápiára, mindent végigcsinált, de eredmény nem volt. Azt mondta, hogy legyek türelmes, majd javul a helyzet…
Egyszer kiderült, hogy az interneten meztelen nőket nézeget és így elégíti ki magát.
Azóta én szép lassan meghaltam mellette. Híztam az évek folyamán 40 kg-ot (!!!), ennek hatására persze hallgattam a “szakemberektől”, hogy biztos itt a hiba. Nem nevetek, megöregedtem és egy ronda krumplis-zsák lett belőlem. Meghalt a nőiességem, hiszen úgy élünk, mint két testvér. Mára már nekem sincs kedvem vele lefeküdni, most már talán 4-5 alkalommal vagyunk együtt egy évben, akkor is, csak ha én “erőszakoskodom”. Tehát türelemből nincs hiány! Közben volt, hogy fogytam 20 kg-ot, akkor sem történt semmi, azt mondta, hogy ö nem látja, mert hiszen minden nap együtt vagyunk. Erre a kilók visszajöttek.
Különben minden jó lenne közöttünk, anyagilag jól vagyunk, ha nem emlegetem ezt a témát, semmi baj, néha azt is mondjuk egymásnak, hogy szeretlek. Szépen tömöm magamba az indulatokat, terveket szövök, hogy mit csinálok vele, ha elkapom önkielégítés közben…
Ja, kb. 3 éve egy “kedves barátnőm” szállt rá, akinél a szeme ugyanúgy csillogott, mint 12 évvel ezelőtt nálam! Akkor a szerelmem végleg meghalt, most már élünk csendben és boldogan egymás mellett. Ha én megsimogatom, akkor megérintjük egymást, ha nem, ülünk egymás mellett a két távoli fotelban, mint a szörnyű volt felesége mellett, ahogyan mesélte nekem, olyan a kapcsolatunk, mint amiből ő 12 évvel ezelőtt eljött, mert szörnyű volt. Biztos ezt mondta volna az én “drága barátnőmnek” is, ha akkor nem csapok közéjük. Néha bánom, hogy akkor nem engedtem el!
Mostanában olvasom a statisztikákat, hogy minden második házasság így zajlik… Nekem legalább nincsenek anyagi gondjaim!
Üdvözlettel:
egy igazán türelmes Olvasója
Kedves Türelmes Olvasó!
Köszönöm indulatos, kritikus és őszinte levelét. Megértem indulatosságát, különösen azokat az indulatokat, amelyeket egyik írásom váltott ki magából. Hiszen amikor a levélíró tollat ragad, azért írja le gondolatait, mert változtatni szeretne életének egy vagy több területén: a hozzám írt levelekben elsősorban a szexuális kapcsolatán. A levélíró az, aki hozza a problémát, őt nyomasztja, ha nem megfelelő a szexuális élete a partnerével. Nem a partner ír. Azért nem ő, mert feltételezhetően több dolog is gátolhatja az írásban. Nincs hozzászokva ahhoz, hogy másokkal megossza gondjait, különösen a szex terén. Nem szenved a helyzettől annyira, amennyire a levélíró. Férfiúi énképét rontaná az a tudat, hogy mások segítségére szorul. És folytathatnám az okokat. Ezekben az esetekben nekem a levélíróra kell összpontosítanom. A levélíróra, aki a változást, változtatást képviseli ebben a helyzetben. Ő az, aki motivált arra, hogy a kapcsolat új alapokra helyeződjön. Ő az, akinek a szenvedése mozgathatja a szálakat, kavarhatja fel az állóvizet. Ha én ilyenkor a partner tennivalóira helyezném a hangsúlyt, vélhetően hozzájárulnék a változási folyamat megrekedéséhez. Hiszen hiába mondjuk ki, mit kellene a partnernek másképp csinálnia, ha ő nincs jelen, és egészen másképpen látja a kialakult helyzetet, mint a levélíró.
A maga esetében sem tehetek mást. Leírom, mint kívülálló külső megfigyelő, mit olvasok ki a leveléből a múlt tanulságait és a maga jövőre vonatkozó lehetséges mozgásterét illetően. Nem tudom, milyen előzmények után ismerkedett meg jelenlegi férjével (ez fontos lehet a tanulságok levonását illetően). Az kétségtelen, hogy amikor az ember felnőtt fejjel új kapcsolatba lép, nagyon alaposan mérlegelnie kell, hogy érzelmileg elköteleződik-e az új partnernek, családot alapít-e vele, gyermeket vállal-e vele. A mérlegelésnél számos szempontot érdemes figyelembe venni. Például partnere múltjának azokat a részleteit, amelyek előre vetíthetik jövőbeli viselkedését. Leveléből egyértelműen kiderül, hogy ezt a szempontot egyáltalán nem mérlegelte. Ha valaki kilenc évig él a felesége mellett szex nélkül, és önkielégítést végez ahelyett, hogy szembenézne házassága fő problémáival és megoldaná azokat, nagy valószínűséggel újabb kapcsolataiban is ezt teszi majd. A „mézes hetek” elmúltával kiderül, hogy nem is herceg, és fehér lova sincs. Érdekes, utólag visszanézve sem érzi, hogy nem jól választott. Hiszen azt írja, „melyik nő, 29 évesen, nem lenne teljesen elvakulva”. Véleményem szerint egy nő sem lehet 29 éves korában elvakult, amikor tartós partnert, férjet választ magának. Ha mégis az volt, akkor el kellene gondolkoznia azon, miért volt vak. Mi tette vakká? Miért nem látott tisztán? Miért nem figyelt apró részletekre? Miért nem vonta le megfigyelései tanulságait?
Jóleső érzésekkel olvastam levelében, hogy sikerült közösen elindulniuk a megoldás útján. Ez biztosan a maga érdeme volt. Sikerült rávennie férjét, hogy partnere legyen ebben. De miért akadt el a terápia? Nem jó terapeutát választottak? Egyáltalán, mi volt a terápia lényege? Párterápiában részesültek? Férjét külön is kezelte valaki (olvasom, hogy gyógyszert is kapott)? Fontos lenne az eddigi terápiás tapasztalatokat feldolgozni. Ehhez sokkal több apró részletre van szükség.
Külön kérdés a maga elhízása. Feltételezhető, hogy összefügg a nőiségének vélt kudarcával. De miért evéssel reagált férje szexuális passzivitására? A terápiában erre is kitértek? Egyáltalán, mennyire tekintette ezt problémának? Hiszen levelében elég szkeptikusan fogalmaz lefogyási kísérletének eredménytelenségéről (mintha csak azért kellett volna – kellene lefogynia, hogy ezzel is vonzóbbá tegye magát). A meghízás a maga esetében a problémamegoldás feladását jelenthette. Nagyon érzékletesen fogalmaz: „szép lassan meghaltam mellette… meghalt a nőiességem”. Miért? Egyáltalán nem törvényszerű, hogy így legyen.
Az a tény, hogy férje az internet segítségével elégíti ki magát, bizakodásra ad okot. Azt jelzi, hogy igényli a szexet, fontos neki a nemi kielégülés. Az eddigi terápiák sikertelensége nem jelenti azt, hogy nincs esély a probléma megoldására. Szeretik egymást, ragaszkodnak egymáshoz, ráadásul anyagi gondjaik sincsenek. Javaslatom az, hogy ne adják fel. Lehetséges, az volt eddig a baj, hogy túl türelmes volt?
