Kedves Gerevich doktor!
“Jóvátétel” című cikkében egy lány sikeresen lépett ki egy számára fojtogató kapcsolatból. Ezt olvasva életem első szerelme, Dávid jutott eszembe. Dáviddal 14-18 éves koromig jártunk, s talán a mai napig együtt lennénk, ha nem vert volna meg. Magamban azóta is a miérteket keresem.
Nagy szerelem volt a miénk. Tartalmas kapcsolat. Sok szép emlék maradt. Szülei lányukként szerettek. A két szülőpáros között természetes, jó kapcsolat alakult ki. Minden olyan volt, mint a mesében. Kivéve: a veréseket, amikről senkinek nem szóltam. Az, hogy külső segítséget kérjek, vagy egyáltalán szóljak bárkinek is erről, fel sem merült bennem. Kivéve az utolsó verést, amelynél nálam is betelt a pohár. Mikor a család megtudta, azonnal másik városba költöztetett. Azóta harminckét év telt el. Ez idő alatt egyszer sem találkoztunk. Közös barátoktól annyit tudok, hogy családja van, s vezető beosztásban dolgozik.
A verésre visszatérve: én nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy szexuálisan ő már érett volt, én meg zöldike. Visszagondolva akkor emelt rám kezet, mikor nem álltam kötélnek. Ilyenkor pillanatnyi rövidzárlat következett be nála, csapott, de a következő pillanatban sírva kért bocsánatot. Az utolsó verés féltékenység miatt volt.
Többször is eszembe jutott, hogy jó lenne találkozni, csak egy baráti beszélgetés erejéig, de visszatartott, hogy nem tudom az okot, s ha ez nem kap magyarázatot, nincs lezárva, furcsán venné ki magát. Ön mit tenne az én helyemben? Köszönöm, hogy meghallgatott. Ágnes
Kedves Ágnes! Levele nagyon fontos kérdést vet fel, egy múltbéli traumatikus élmény feldolgozásának kérdését. Mert ebben a levélben arról van szó, hogy egy kamaszkori szerelem (talán az első) nemcsak „szép emlékeket” jelentett egy önmagát, nőiségét kereső lánynak, hanem traumát. Ez a trauma azóta is elkíséri, nem hagyja nyugton, talán beleavatkozik a mindennapi életébe, párkapcsolataiba is. Nem tudjuk, Dávid hányszor emelt magára kezet. A négy év alatt feltehetően sokszor, amíg véget nem ért a kapcsolat.
Csak következtetni tudunk arra, hogy a kapcsolatot végül maga szakította meg az utolsó verést követően, amikor betelt a pohár.
Arra a kérdésre keresi a választ, Dávid miért verte meg sorozatosan. Úgy érzi, könnyebb lenne az élete, jobban fel tudná dolgozni e kapcsolat fájdalmait, ha pontosan tudná, mi lehetett az oka szerelme agresszív viselkedésének.
Ha magukat a „veréseket” nézzük meg közelebbről, azt láthatjuk, hogy féltékenység, illetve egyfajta hatalmi motiváció lehettek a háttérben. Az idősebb férfi és a kamaszlány nemcsak szerette egymást, hanem küzdelmet is folytatott egymás ellen. A férfi rá szerette volna akaratát erőltetni Ágnesre, aki ezt – legalábbis a veréseket megelőző helyzetben – nem hagyta. Dávid frusztráltsága legerőteljesebben a szexuális visszautasítások során mutatkozhatott meg: akkor, amikor szexuális közeledésekor Ágnes „nem állt kötélnek”. Mindebből arra következtethetünk, hogy Dávid egyáltalán nem volt érett férfiú, mint amilyennek maga harminckét év távlatából látja. Egy érett férfi ugyanis nem viselkedik úgy olyan helyzetekben, amikor nem az ő elképzelései szerint alakulnak a dolgok, mint egy gyermek, akinek elvették a játékát, vagy nem az ő szabályai szerint játsszák a társas játékot. Maga sem volt elég érett ahhoz, hogy sokkal határozottabban lépjen fel szerelme agresszív megnyilvánulásaival szemben. Már az első verést követően a történteket egyértelműen tisztázó beszélgetést kellett volna kezdeményeznie, és világosan értésére kellett volna adnia Dávidnak, hogy többször ilyen nem fordulhat elő. Ellenkező esetben a kapcsolat véget ér.
Végezetül a kérdésre – mi tennék a maga helyében – válaszolva : nem keresném Dáviddal a találkozást. A múlt, különösen a távolabbi múlt feldolgozásához nincs szükség a múltbéli szereplők fizikai jelenlétére.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: