Tisztelt Doktor Úr!
Már régóta szerettem volna megírni ezt a levelet Önnek, de reméltem, egyedül is meg tudom oldani a problémáinkat. Sajnos, nem sikerült.
30 éves vagyok, hét éve vagyunk együtt a férjemmel. Ebből három év a házasság. Mintegy két éve tudom, hogy a férjem önkielégítést végez. Úgy tettem, mintha nem tudnék róla, de pár hónapja véletlenül épp akkor nyitottam rá az ajtót, és elég rosszul viselem azóta is. Akkor próbáltam vele beszélni, hogy miért van erre szükség, mikor én is itt vagyok, de ő elkezdett kiabálni, elmondott mindenfélének, vagyis még én éreztem rosszul magam. Úgy éreztem, én vagyok a hibás. Gondoltam, ezek után elgondolkodik rajta, próbáltam én is kedvesebb lenni, és többet szeretkezni vele. Úgy éreztem, sikerült is közelebb kerülni hozzá, de mindig bennem volt a tüske. Ma éjszaka is, miközben én aludtam, ő újból önkielégítést végzett, és én észrevettem. Akkor is próbáltam vele megbeszélni, hogy miért van erre szükség, nem vagyok elég jó az ágyban, vagy nem szeret velem lenni. Mire ő a fejemhez vágta, hogy én frusztrált vagyok és naiv, hogy az emberek 90%-a maszturbál (tényleg így van?), és ne szóljak hozzá, kiabált, elmondott mindennek. Megemlítettem, hogy neki hogy esne, ha én is ezt csinálnám, miközben ő a szomszéd szobában van, vagy mikor távol van és megcsalnám. Sokat vagyunk távol egymástól az ő munkája miatt, és azért nem is tettem szóvá eddig neki. De mikor a szomszéd szobában alszom, és ő mégis ezt teszi, azért egy kicsit elszomorít, és főleg az a tény, hogy gyereket szeretnénk, de sajnos egy-másfél éve nem jön össze, pedig már mindenféle kivizsgáláson voltunk ő is, és én is, és mindent rendben találtak. Nagyon zavar ez az egész dolog engem, lelkileg megvisel. Saját cégünk van, és ahogy mások mondják, a férjemnek a munka a mindene. A magánéleti dolgokkal elég nehezen boldogulok vele, mindig a munkába menekül. Kérem, adjon tanácsot, hogy tudok én, vagy mi, ezen túljutni, mindig bennem van ez az egész, és nem tudok feloldódni a mindennapi életben sem, sajnos kihat rám…Félek, hogy rámegy a házasságunk, ő egy mindig jókedvű, mosolygós feleségre vágyik, de nekem ez végképp nem megy már ezek után, vagy lehet, én nem tudom feldolgozni ezt az egészet, és én csinálok belőle problémát, pedig talán nem is kell olyan komolyan venni ezt az egészet…
Köszönettel egy szomorú feleség
Kedves Szomorú Feleség!
Valóban szomorú, hogy két ember él egymás mellett anélkül, hogy összhang lenne közöttük. Gyermeket szeretnének, de – ha jól vettem ki a szavait – férje, ahelyett, hogy feleségével szeretkezne, és ezzel hozzájárulna a gyermekáldáshoz, inkább az önkielégítést választja. A helyzet tisztázására tett kísérleteire a férje durván, agresszívan reagál. Férjének az az állítása, hogy az emberek kilencven százaléka maszturbál, semmiképpen nem felel meg a valóságnak. A maszturbálás bizonyos körülmények között normális élettani jelenség lehet, de egy felnőtt férfi önkielégítése valódi szexuális kontaktus helyett feltétlenül szexuális zavar (kényszeres maszturbáció) lehetőségét veti fel, amellyel a párnak foglalkoznia kell, s ha ketten nem jutnak dűlőre, valamilyen szexológiai vagy pszichológiai kezelés is szóba jöhet. Az a globális érzésem, hogy a maguk kettejük kapcsolata romlott meg. Erre utal férje munka-mániája, vagy ahogy maga írja, munkába való menekülése is. Férje önkielégítése szeretkezés helyett ennek a megromlott kapcsolatnak egyik, vélhetően nem egyetlen, tünete. Az a javaslatom, hogy minél hamarabb tisztázza férjével a következőket: egyetértés van-e abban maguk között, hogy a házasság folytatható, illetve mindketten szeretnék-e, hogy gyermekük szülessen. Hajlandó-e rendszeres érdemi párbeszédre a férje, amelynek keretében minden olyan kérdés, amely magát nyomasztja (és amely férjének gondot okoz), átbeszélhetővé válik. Ha továbbra sem képesek az együttműködésre, akkor a gyermekvárás irreális cél csupán, nincsenek meg az elemi feltételei. A maga kezében van a helyzet megoldásának kulcsa, ha elég határozott, céltudatos és következetes. Üdvözli Gerevich József
Kommentek