Tisztelt Doktor Úr!
Elég régóta keresem a megoldást az életemben kialakult helyzetre, sajnos nem jutok dűlőre, talán Ön kívülről jobban látja a szituációt. Nem is tudom hol kezdjem, talán ott, hogy nagy családban nőttem fel, édesapámat hamar elveszítettük. Édesanyám nem keresett másik párt. Tudom, hogy apa előtt nagyon szerelmes volt egy férfiba, vele el tudta volna képzelni az életét, de más volt a családi háttér, illetve korán életét vesztette, így tovább kellett lépni. A testvéreim nem boldogok, problémás kapcsolatban élnek, megkeseredtek. Én mindig úgy képzeltem, hogy ennyi rossz példa után nem így fogok élni, és mindent megteszek, hogy szeressem az életem. Valamilyen szinten sikerült túlnőnöm a helyzeten, befejeztem az egyetemet, szeretem a munkám, el tudtam önerőből költözni otthonról. A mostani munkatársaimmal sokszor beszélünk a családról, gyerekvállalásról, otthonról. Kicsit emésztem magam emiatt, hiszen én nem szeretnék családot (vagy csak nem merem bevallani), bár több éves kapcsolatban élek, nem szeretnék eljegyzést, esküvőt, semmit, amit a „normális” nők megterveznek a huszas éveikben. A párom nagyon megbízható, amiben tud, segít. Viszont az érzelmeit jól titkolja előlem, legjobb barátnője az édesanyja. Sajnos, az utóbbi időben elég rosszul viseltem, hogy napi szinten 1-2 órát beszélnek, míg velem munka után 5 percet se. Közös programjaink nincsenek. Most úgy alakult, hogy néhány hónapig külön élünk (munka miatt). Kicsit örültem, hogy végre tisztázhatom, és egyedül végiggondolhatom, mi legyen a kapcsolattal, elfogadható-e hogy másodhegedűs vagyok. Van egy ismerősöm, akihez régen nagyon közel kerültem, úgy éreztem, szerelmes vagyok, sokat szenvedtem miatta, de a mai napig, ha a közös együttlétekre gondolok, úgy érzem, értelme volt megpróbálni. Mindig ugyanott tudjuk folytatni a beszélgetést, attól függetlenül hogy 2-3 hónapig nincs rá mód. Barátnője van, bár sokat veszekszenek, én úgy látom, szerelmes. Múltkor kicsit ittasan felhívott és elmondta, hogy 5 év távlatából bánja, hogy akkor nem engem választott, hiszen külsőleg, belsőleg, gondolkodásban én lennék neki a tökéletes nő. Bevallom, nagyon meghatódtam. Megbeszéltük, hogy mivel kapcsolatban élünk, nem okozunk senkinek fájdalmat. Ő tudja, hogy rosszul érzem magam egy ideje. A mottónk az volt, ha tényleg együtt kell lennünk, akkor fél év vagy 5 év múlva is visszatalálunk egymáshoz. Napokig agyaltam, hogy neki szívesen szülnék gyereket, milyen lenne az otthonunk, satöbbi. Tudom, hogy ez nem normális. Tudom, hogy ki voltam éhezve arra a 3 mondatra, kicsit fellángoltam. Nem merek szakítani a mostani párommal. Így is féltékeny, úgy érezné, cserbenhagytam, a családja megvetne, még akkor is, ha nem egy harmadik miatt tenném meg. Most úgy érzem, becsapom, és legszívesebben elsüllyednék. Szeretnék kicsit magamra koncentrálni, kicsit élvezni a szabadidőmet. Nagyon legyengít ez a helyzet, nem tudom, hogyan oldhatnám meg. Nem tudom, hogy a „fellángolásom” miatt és az anyja ragaszkodása miatt véget vethetek-e ennek a kapcsolatnak, vagy várjak még, ne siessem el a dolgokat. A közös barátaink látják, hogy az utóbbi időben szinte a munkába menekültem, nincsenek külön programjaim, nem költöm magamra a pénzt. Most érzem azt magamon, hogy megöregedtem, holott csak 24 éves vagyok. Nem tudok kikapcsolódni, nem tudok pihenni. Kicsit azt érzem, ugyanazokat a hibákat követem el, mint a családom. Csalódtam magamban. Kérem, ossza meg velem véleményét, Ön szerint hogyan nyugodhatnék meg? Segítségét előre is köszönöm! Beáta
Kedves Beáta! Fő kérdésére – hogyan nyugodhatna meg – természetesen nem tudok válaszolni. Ehhez nagyon kevés levelében az információ. Hiszen kizárólag a férfikapcsolatairól ír, a családi háttér alig, a személyiségfejlődése pedig egyáltalán nem jelenik meg a helyzetképben. De van egy másik kérdés is a sorok mögött, amiről már érdemes írni, hiszen a kérdés kapcsán bizonyos elveket meg lehet fogalmazni. Vessen-e véget jelenlegi kapcsolatának vagy nem? Egyik lehetséges motívumként egy fiút említ, aki – bár szerelmes jelenlegi barátnőjébe – tett egy olyan kijelentést (maga lenne számára a tökéletes nő), amely alapjául szolgált annak az érzésének, hogy neki szívesen szülne gyermeket (korábban kifejtette, hogy nem gondolkodik családban, gyermekben, házasságban). Másik motívumként pedig a fiú anyjával kialakult szoros kapcsolatára utal. Minden jel arra mutat, hogy nem érdemes folytatnia ezt a kapcsolatot, de elsősorban nem a maga által felsoroltak miatt. Egy kapcsolat működő-, és életképességét főleg a kapcsolatban résztvevők közérzetén, illetve a kapcsolat által előhívott arcán lehet lemérni. Levelét olvasva egyértelműnek látszik, hogy nem érzi jól magát ebben a kapcsolatban, és jelenlegi partnere nem a legjobb arcát hívja elő. Az sem túl szerencsés, hogy mindmáig nem jutottak túl barátja anya-függőségén, amely magától nem oldódik meg. Ami az ismerőse iránti “fellángolását” illeti, ez kifejezett aggodalomra ad okot. Miközben az illetőnek barátnője van, és másba szerelmes, egy udvarias mondata alapján maga képes elszállni, és közös gyermekről fantáziálni. Bármennyire is ki van éhezve szép szóra, szeretetre, mindig a realitások keretei között érdemes maradni. Az nem derült ki leveléből, miért írja, hogy ugyanazokat a hibákat követi el, mint a családja, és az sem, hogy miért csalódott magában. Hiszen semmi korrigálhatatlan hibát nem követett el. Levele megírása pedig arra utal, hogy objektív visszacsatolást igényel, ami jó jel a jövőre nézve. Üdvözli Gerevich József
Egyetértek Gerevich úrral, hagyja jelenlegi kapcsolatát, de ne a másik miatt, mert az csak szédíti. Nekem is van egy kedves ismerősöm, akinek “én vagyok a tökéletes nő”, ennek ellenére a barátnőjével él, hiszen azt megszokt, kkényelmes. Sokan vannak így és soha nem lépnek, kivéve, ha ki lesznek dobva. Akkor pedig
ott lesz fél év vagy öt év múlva Ön? Nem hangzik túl szépen. Keressen valakit, akinek tényleg fontos, annyira, hogy most akarja és nem kell a mama szoknyája, mert felnőtt férfi. Én is ezt tettem, megéri!