Tisztelt Doktor Úr! Elnézést kérek levelemért! Hosszú Tímea vagyok! Egy nagyon kényes helyzettel kapcsolatban szeretnék Öntől tanácsot kérni! 26 éves vagyok, és még sosem volt párkapcsolatom. Van egy húgom, aki 1,5 évvel fiatalabb tőlem, de ő a párkapcsolatról hallani sem akar. 🙂 Én már azért a párkapcsolat létezését el tudom fogadni, és akár már önmagam is el tudnám képzelni ilyenben. Néha persze én is vissza-vissza húzok, hogy jobb egyedül, mert volt az elmúlt évben egy-két online kapcsolatom és hát elég rossz élményeim vannak erről, és gondolom, ez a valóságban sem lenne jobb, sőt… bár néha egyedül érzem magam, és úgy érzem, mint aki még nem nőtt fel, hanem – mint tesóm – bent ragadt egy gyerekkorban 🙂 ami persze egy bizonyos ideig aranyos, és kedvesnek is tűnhet, de mára már ez inkább kicsinyesnek érezhető. Persze én még abszolút nem lennék képes a családalapításra, bár anyukám már mondogatja, hogy kéne valaki, de mindig megtorpanok. Bár olyan helyen lakunk, ahol végképp nincs lehetőség normális partnert találni. És hát az az igazság, hogy szüleimmel, főleg anyukámmal elég hideg a viszonyom, nem igazán merek neki semmit elmondani, még azt sem, ha neten megismerek egy kedves srácot. És inkább eltávolodtam tőle…Persze arra sincs lehetőségem, hogy közösségbe menjek távolabbi helyekre, eddig még a suli egy lehetőség volt, most már kevésbé – bár remélem újra lesz lehetőségem tanulni, csak hát akkor pedig az a baj, hogy rá sem mernék nézni senkire… Tini koromban és még utána is mindig az volt a célom, hogy tanuljak és nem érdekeltek egyáltalán a pasik. Nem vagyok kövér vagy hasonlók, hogy annyira szégyellni kéne az alkatom, bár régen eléggé szégyelltem, igazából nem mertem felvállalni a nőies formám, és inkább elzárkóztam teljesen. És most pedig leginkább azért félek a kapcsolatoktól, hogy egy testi kapcsolat alkalmával, nehogy teherbe essek, és hiába tudnám azt, hogy védekezik az illető, de akkor is félek ettől, és sok ilyet inkább visszautasítottam, mert nem merek kockáztatni. Válaszát, javaslatát előre is köszönöm! És még egyszer elnézést levelemért! Minden jót! Üdvözlettel: Tímea
Kedves Tímea! Kényes helyzetét megértem, különösen azzal a körülménnyel vagyok tisztában, hogy vannak fiatal nők, akik a környezetükben nem találnak nekik megfelelő férfit, és ezért visszahúzódnak. A kedvezőtlen online-tapasztalatok és egy „gyermekkorában ragadt húg” példája is felerősíthetik a gátlásokat. Tetézi a bajt, hogy amint írja, az édesanyjától is eltávolodott. Apját nem említi, gondolom, ez sem véletlen. Örömteli, hogy mindezek ellenére nem mondott le a partnerkapcsolat kialakításáról, hosszabb távon pedig a családalapításról. Levele alapján feltételezem, hogy nem városban él, ahol sokkal több közösségi tér van, ismerkedési lehetőségekkel. Két mondata gondolkodtatott el igazán. Az egyik, hogy „rá sem mer nézni senkire”. A másik: a teherbe eséstől való félelme. Az első mondat mögött komoly önértékelési problémát sejtek. Ha olyan mértékű, hogy megakadályozza az azonos korúakkal való kommunikációt, mindenképpen orvosolandó, és minél hamarabb, hogy a továbbiakban ne gátolja a maga fejlődését. A teherbe esés megakadályozására ma már igen sok és egyre megbízhatóbb módszerek állnak rendelkezésre, és nemcsak a férfi, hanem a nő oldaláról is. Tehát ha mindketten vigyáznak, gyakorlatilag kizárható a nem várt terhesség. Nem foszthatja meg magát az élet egyik legnagyobb ajándékától, a szexuális örömtől. Ha visszautasít valakit, ne ezért tegye. Egy kapcsolat rendszerint nem az ágyban kezdődik, és ha a férfi minden tekintetben elfogadható partnernek bizonyul a találkozásaik során, a megfelelő óvintézkedéseket megtéve bátran létesítsen vele szexuális kapcsolatot. Üdvözli Gerevich József
Kedves Tímea!
A Doktor Úr szavaival egyetértek, de még hozzátennék néhány gondolatot. Valóban jót tenne egy kis környezetváltozás. Hogy a tömegben is van magányos ember, azt minden városi életet élő ember ismeri. De ha a megszokott arcokon kívül másokat is lát, talán segít megérteni önmagát. Elég, ha kimegy az utcára és figyel rájuk. Lassan megérti szemráncolásukat, az apró mosolyt szájuk sarkában, s hogy minden tartózkodása ellenére maga is nyomot hagyhat bennük. Ne feledje, a férfiak hangos, vagány attitűdje mögött ugyanúgy ott lehet az önértékelési zavar, mint a maga szégyenérzete mögött! Csak más álarcot visel. Engedje, hogy megismerjék! Bár azt hiszem, ezt már el is kezdte, hisz nem kevés bátorságra vall levelet írni a nyilvánosság elé.
Milyen sokan és sokféleképpen próbálták a szerelmet meghatározni. Aligha örökérvényű igazságok, hiszen ez az érzés mindenkinek mást jelent. Nietzsche szavait mégis Önnek ajánlanám, merítsen belőle erőt azon az úton, amelyen elindult!
„Honnan származnak egy férfi szenvedélyei egy asszony iránt? Csupa érzékiségből a legkevésbé: de ha a férfi gyengeséget, segítségre szorulást, s ugyanakkor vakmerőséget talál együtt egyetlen lényben, akkor olyasmi történik benne, mintha a lelke akarna túláradni: meg van hatva és meg van bántva egyazon pillanatban. Ezen a ponton fakad a nagy szerelem forrása.”
Üdvözlettel
Palaszkó Regina