Kedves Dr.Gerevich József! Köszönöm, ha válaszol. Próbálom tömören megfogalmazni problémám. Állandó lelkiismeret-furdalásban élek. Nagyon megterhelő. Amiatt szorongok folyamatosan, hogy másként, jobban kellett volna nevelnem a fiaimat. Több szeretetet, odafigyelést stb. kellett volna adnom… miért nem vettem akkor ott észre, hogy nem jó egyiküknek az az iskola, amit választott…hogy nem tudtam megvédeni másikukat a válás traumájától, mindkettejüket a nagymama halálának fájdalmától..szóval rengeteg olyan van, amit mai tudásommal egészen másként csinálnék. Az ok… a fiaim szorongósak, túl jók…inkább visszahúzódók, túlzottan intelligensek, és a mai világ nem igazán kedvez a finomabb lelkű embereknek, mint amilyenek ők.. .én nagyon értékes embereknek tartom őket… de mostanában beszélnek már arról, mi és milyen rossz volt a gyermekkorukban, és ez rémesen fáj, hogy nem vettem észre.. és okolom magam, hogy jobb sorsuk lenne ma, ha másként neveltem volna őket.. mit lehet tenni, mert a borzasztó az, hogy 20 év előtti dolgokat már nem lehet jóvá tenni…igaz? Köszönettel Adrienne
Kedves Adrienne! Köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával. Teljesen együtt érzek magával. Valóban utólag sokszor úgy érzi az ember, másként kellett volna tennie annak idején. Ez az érzés egyébként a fejlődés egyik legfontosabb motorja. Hiszen hogyan tudnánk másként változni, fejlődni, ha nem gondolnánk át korábbi tetteinket. Ugyanakkor, ha ez a számvetés nehezen feloldható bűntudatba torkollik, akkor elveszíti progresszív jellegét, és visszájára fordulva inkább árt, mint használ. A maga gondolatmenetében nem eléggé érzem az előrevivő mozzanatot. A számvetésnek és újragondolásnak ugyanis korlátai vannak. Hiszen az akkori helyzetben, egy bizonyos érettségi szinten, az akkori körülmények egy bizonyos kombinációjának hatása alatt egy kihívásra (jelen esetben gyermekeink megszületésére és fejlődésének elősegítésére) adtunk egy tőlünk telhető választ. Hogy ez mire volt jó és mire nem, nem könnyű megítélni még sok évvel később sem. A személyiség fejlődésének ugyanis rengeteg befolyásoló tényezője van. Kétségtelen, hogy ezek közül az anyai tényező a legfontosabbak közé tartozik. De legalább annyira fontos az apa hatása, a szülők viszonyának, viselkedési mintáinak és elvárásainak a befolyása, a gyermekek egymásra tett hatása és így tovább. Ebből egyedül az anyára visszavezetni mindent semmiképpen sem célravezető. Csak arra jó, hogy gyötörje magát öncélúan és értelmetlenül. Sokkal hasznosabb lenne a jelenre koncentrálva azt vizsgálni, most mire van gyermekeinek szüksége, és ebben mi a legcélravezetőbb segítség, amellyel hozzájárulhat további boldogulásukhoz. A gyermekei magával szembeni kritikáit pedig bizony állni kell. Szinte nincs olyan (tökéletes) szülő, akit gyermeke egy bizonyos életperiódusában ne illetne kritikával. Üdvözli Gerevich József
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: